Meghalt Bülent Ecevit volt török kormányfő

Vágólapra másolva!
Vasárnap elhunyt Bülent Ecevit volt török kormányfő. Ecevit ötször volt miniszterelnök, ő rendelte el 1974-ben Észak-Ciprus megszállását, de ő volt az is, aki kitartóan közelítette a Nyugat és az EU felé országát. A 81 éves politikus még tavasszal kapott agyvérzést, azóta kórházban kezelték.
Vágólapra másolva!

Nyolcvanegyéves korában vasárnap éjjel elhunyt Bülent Ecevit volt török kormányfő. Ecevitet egy ankarai kórházban érte a halál, ahol májusban történt agyvérzése óta ápolták. A baloldali nemzeti politikus, aki három és fél éve vonult nyugalomba, május 18-én kapott agyvérzést, amikor részt vett egy bíró temetésén, akit egy fiatal szélsőséges muszlim ügyvéd gyilkolt meg. Több hónapig volt kómában, miután agyműtéten esett át.

Ecevit baloldali politikusként kezdte pályáját, de később az Egyesült Államok szövetségese lett. A szocialista politikus öt alkalommal vezette a török kormányt, és 1974-ben ő adott parancsot Ciprus megszállására. Miniszterelnöksége alatt fogadták el Törökország uniós csatlakozási kérelmét 1999-ben. Támogatta, hogy az Egyesült Államok felhasználjon egy törökországi légitámaszpontot észak-iraki berepülésekhez, és hozzájárult stratégiai állami cégek - a távközlési és légi közlekedési vállalat - privatizálásához.

Ecevit 1925 májusában született Isztambulban, pályáját költőként és újságíróként kezdte, majd 1957-ben belépett a Köztársasági Néppártba. 1972-ben lett a párt elnöke. Négyszer volt kormányfő az 1980. évi katonai államcsíny előtt, amely után börtönbe került, és a politikai tevékenységgel is felhagyott. 1999-ben tért vissza a politikába, miniszterelnöksége alatt fogják el Abdullah Öcalant, a Kurdisztáni Munkapárt vezetőjét.

Törökország tavaly októberben kezdte meg a tagfelvételi tárgyalásokat az EU-val, miután számos, Ecevit kezdeményezte emberi jogi reformot végrehajtott.