Átszabja Afganisztánt a tálib vérszivattyú

Vágólapra másolva!
A nyugati tisztek szerint a pakisztáni titkosszolgálat állhat az egyre szervezettebb és véresebb tálib felkelés mögött, ami 5 év alatt több mint 4000 áldozatot szedett már. Pakisztán tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy a szövetségesek kudarcaikat akarják elverni rajta. A titkosszolgálat egyik volt vezető tisztje szerint előbb-utóbb eredményes lesz a tálibok véres taktikája.
Vágólapra másolva!

Több mint 4000 ember halt meg az 5 éve tartó afganisztáni tálib felkelésben - írja a Guardian. A brit lap szerint a lázadás egyre szervezetebbé, kifinomultabbá válik, egyre szaporodnak a robbantásos és öngyilkos merényletek, illetve a leszámolások.

A felkelők egyre több áldozatot követelő taktikája azt a látszatot kelti, hogy az öt éve elűzött tálibok külső segítséget kapnak. A szélsőséges iszlamisták az amerikai hadműveletek megindulása előtt a pakisztáni titkosszolgálattal, az ISI-vel ápoltak jó kapcsolatot, és a Guardian elképzelhetőnek tartja, hogy ez éledt újjá.

Hiába tagadja a pakisztáni kormány, hogy köze lenne a tálibokhoz, a Guardian szerint kétségüket hangoztatják magas rangú nyugati tisztek is. Az amerikai hadsereg egyik elemzőcsoportja szerint például pénzt, fegyvert és a NATO-, illetve amerikai csapatok mozgására vonatkozó kényes információkat is juttat az ISI a táliboknak.

A pakisztáni kormány azonban azt állítja, hogy az ISI meggyanúsítására csak azért van szükség, hogy ezzel leplezzék a nyugati országok és az új afgán vezetők politikájuk sikertelenségét. Azt pedig a Guardiannek nyilatkozó tisztek is elismerték, hogy az ISI érintettségére vonatkozó információik nem első kézből származnak. Ráadásul pakisztáni csapatokat is érnek néha tálib támadások.

A Guardian megszólaltatta az ISI egyik volt vezető tisztjét, aki az 1980-as években a szovjetek ellen harcoló afgánok kiképzésében és a tálib hatalomátvétel megszervezésében is részt vett. A férfi szerint a nyugati szövetségesek nagy hibát követnek el Afganisztánban, ahol rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt évtizedekben.

Azt ugyan a volt ISI-vezető is elismerte, hogy a tálibok soha nem lennének képesek elűzni az országból az amerikaiakat és szövetségeseiket, de épp eléggé megkeseríthetik az életet ahhoz, hogy távozásra kényszerítsék a külföldieket.