Rudy Giulianitól várják a csodát a republikánusok

Vágólapra másolva!
Rudy Giuliani volt New York-i polgármester lehet a múlt heti kongresszusi választásokon vereséget szenvedett Republikánus Párt megmentője 2008-ban; a Scripps Howard News Service pénteki közlése szerint ő vezeti az esetleges elnökjelöltek népszerűségi listáját.
Vágólapra másolva!

Az amerikai sajtóban már a november 7-i félidős kongresszusi választások másnapján megindultak a találgatások, mely politikusok indulhatnának eséllyel a két év múlva esedékes elnökválasztáson a demokraták, illetve a republikánusok színeiben. Bár még egyetlen nagy esélyes sem jelentette be, hogy indul az elnökjelöltségért - többen a karácsonyi ünnepek utánra, jövő év elejére tartogatják a bejelentést -, eddig két nevet említettek a lehetséges győztesek között: a demokrata Hillary Clintont, a volt first ladyt, New York állam szenátorát, és a republikánus John McCain arizonai szenátort.

A Scripps Howard News Service szerint az esetleges elnökjelöltek népszerűségi listáját azonban nem ez a legbiztosabb pénzügyi háttérrel rendelkező két szenátor, hanem Rudy Giuliani vezeti, aki a napokban bejelentette, esélyeinek felmérésére bizottságot alakított.

A Rasmussen Reports felmérése szerint a republikánus szavazók közel egynegyede támogatja Giulianit, őt követi 18 százalékkal Condoleezza Rice külügyminiszter, aki eddig mindig úgy foglalt állást, hogy nem gondol az elnökségre, és csak a harmadik McCain, 17 százalékos népszerűséggel. A Rasmussen intézet szerint az egész amerikai lakosságot tekintve Giuliani támogatottsága meglepően magas, nemcsak McCaint, hanem Hillary Clintont és Bill Clintont is megelőzi.

A liberális szemléletű konzervatívként emlegetett Giuliani New York-i polgármestersége idején 57 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, és 65 százalékkal esett vissza a gyilkosságok száma, 23 adófajtát megkurtított vagy megszüntetett, a személyi jövedelmeket sújtó adókat pedig 18,9 százalékkal csökkentette.

A legtöbb kérdésben reagani megközelítést érvényesítő, kemény vezetőként ismertté vált Giulianinak nem akadna ellenfele 2008-ban. Így értékelte a jelenlegi erősorrendet a hírszolgálat, amely szerint a terrorellenes küzdelemben vitathatatlan érdemeket szerzett és jó kommunikátorként ismertté vált politikusnak a republikánus jelöltség megszerzéséhez még közelednie kellene a kormányzópárt törzsszavazói felé az abortusz, a melegek és a fegyverbirtoklás kérdésében.

A Scripps Howard News Service párhuzamot vont a mérsékelt Giuliani, valamint a republikánus Arnold Schwarzenegger között, utóbbi az ellenzék felé nyitva biztos győzelmet szerzett a demokrata Kaliforniában.