Nem tetszik Belgrádnak Agim Ceku moszkvai látogatása

Vágólapra másolva!
A koszovói miniszterelnök jövő heti moszkvai látogatása tetszik a Nyugatnak, de nem tetszik a szerbiai oroszbarát erőknek, és nem hoz semmilyen politikai nyereséget Oroszország számára - vélte a néhai jugoszláv elnök Moszkvában élő fivére kedden.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Agim Ceku

Agim Ceku moszkvai vizitjének "enyhén szólva nem örülnek azok a szerbiai politikai erők, amelyek Oroszországhoz való közeledést pártolják, az ő helyzetük ezzel megnehezül" - mondta Boriszlav Milosevic volt moszkvai jugoszláv nagykövet, a néhai Slobodan Milosevic elnök fivére az Interfax hírügynökségnek.

Ceku november 30. és december 2. között tesz látogatást az orosz fővárosban az alsóház külügyi bizottságának meghívására moszkvai médiajelentések szerint. Személyében első ízben fogadják Oroszországban a függetlenségre törekvő szerbiai tartomány miniszterelnökét.

Vlagyimir Tyitov orosz külügyminiszter-helyettes, aki tárgyalni fog Cekuval, újólag hangsúlyozta, hogy Koszovó státusára olyan megoldást kell találni, amely Belgrád és Pristina számára egyaránt elfogadható. Milosevic szerint Ceku "semmit sem tartogat tarsolyában" egy ilyen tárgyaláshoz, és vizitje "nem hoz semmilyen nyereséget Oroszország számára".

Moszkvai elemzők azt latolgatták, hogy a Kreml feladhatja a Koszovó függetlenségével szembeni ellenállását, hogy ugyanilyen jogot reklamálhasson az általa pártfogolt szakadár grúziai és moldovai régiók (Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter-mellék) számára.