Szörnykoalíción vajúdhatnak a hollandok

Vágólapra másolva!
Egyik politikai erőnek sem sikerült megszereznie a parlamenti többséget a szerdai hollandiai választásokon, és még arra sincs lehetőség, hogy két hagyományosan szövetséges párt alakítson közös kormányt. A koalíciós tárgyalások elhúzódhatnak az erősen széttagolt parlamentben, és nem kizárt, hogy a helyiek által csak "szörnykoalíciónak" nevezett nagykoalíció jön létre a baloldal és a jobboldal vezető erői között.
Vágólapra másolva!

Egyetlen pártnak sem sikerült megszereznie a parlamenti többséget a hollandiai előre hozott választásokon. Győztesnek a Jan Peter Balkenende kormányfő vezette kereszténydemokraták hirdették magukat, ám hiába szerezték valóban a legtöbb parlamenti helyet (41-et), a 76 fős többségtől messze vannak. Még eddigi koalíciós partnerük, a liberálisok (VVD) 22 helyével sincs meg a többség. Balkenende koalíciós partnerei mind kisebb frakciót tudnak összehozni, mint az előző választásokon, így a szociálliberális D66 is csak három mandátumhoz jutott az eddigi hat helyett.

Hasonlóan nem tudnak többségi koalíciót alakítani a baloldali pártok sem. A középbal Munkáspártnál (PvdA) egyenesen temetői a hangulat, miután rengeteg szavazójuk átpártolt a náluk baloldalibb szocialistákhoz (SP). Míg a korábbi baloldali vezető erő az előző választáshoz képest tíz hellyel kevesebbet - 32 széket - tudott szerezni, az addig a szocialisták majdnem ennyivel - klilenccel - többet szereztek 2003-hoz képest: 26 képviselői helyük lett.

Hasonlóan várakozáson felül teljesített a bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) is, amely kilenc mandátumhoz jutott. Hat-hat helyet szerzett magának a Keresztény Szövetség (CU) és a Zöldpárt is. Európában először került parlamentbe az állatvédelmet a programja középpontjába állító párt: a Párt az Állatokért két helyet szerzett - a szavazatok 98,8 százalékának összeszámolásakor.

Az eredmények alapján nincs lehetőség arra, hogy két párt alakítson koalíciót. Érdekes módon jelentős veszteségei ellenére a PvdA a lehetséges koalíció-változatok szinte mindegyikben szerepel, míg előfordulhat, hogy a választás tulajdonképpeni győztese, a CDA ellenzékbe szorul, egy hatpárti keresztény-bal szövetséggel szemben.

Ami biztos, hogy a koalíciós tárgyalások hosszan elhúzódnak, és akár nagykoalíció (vagy ahogy a helyiek nevezik szörnyeteg- vagy monstrum-koalíció) is alakulhat, amelyben a jobb- és a baloldal is képviseli magát. A leginkább a CDA-PvdA-CU keresztény középbal szövetséget emlegetik, ám egyesek szerint nem lenne szabad kihagyni a kormányból a választás legnagyobb győzteseit, a szocialistákat sem, ekkor a Keresztény Szövetség helyett ők lennének a harmadik résztvevői a nagykoalíciónak.

A Jan Peter Balkenende vezette jobboldali kormány idén nyáron bukott meg, egy szomáliai születésú holland politikus állampolgárságán kialakult vita következtében. A választási kampányban is a bevándorlás ügye volt a fő téma. Míg a jobboldali pártok kemény fellépéssel, a baloldal lazább megközelítéssel kampányolt az ügyben, ám egyben úgy tűnik egyetértenek a vezető pártok: a hagyományos holland multikulturális hozzáállást egyre inkább felváltja az integrációs politika. A távozóban lévő kormány például a múlt hét pénteken támogata azt a javaslatot, amely betiltaná az arcot fedő öltözeteket, például a muszlim nők által viselt burkát.