Kivégezték az Istennel tárgyaló szektavezért

Vágólapra másolva!
Titokban végezték ki egy kínai keresztény szekta vezetőjét. A halálos ítéletet egy rivális szekta tagjainak lemészárlása miatt szabták ki Hszü Suang-fura, de a férfi családja szerint a beismerő vallomást kínzással kényszerítették ki belőle.
Vágólapra másolva!

Titokban hajtatta végre egy kínai bíróság a halálos ítéletet egy betiltott keresztény szekta vezetőjén és 11 hívén, akiket egy rivális felekezet tagjainak meggyilkolásával vádoltak. Az északkelet-kínai Suangja-san (Shuangyashan) város bíróságának utasítására a múlt héten végezték ki Hszü Suang-fut (Xu Shuangfu), a Szolgák Három Rendje nevű keresztény szekta karizmatikus vezetőjét és 11 hívőt, közöttük a felekezet legalább két másik vezetőjét is - közölte Hszü ügyvédje, aki szerint a kivégzésekről nem értesítették az elítéltek hozzátartozóit, sem az ügyvédeket.

Hszüt és követőit az idén júliusban ítélték el, bűnösnek találták őket a szintén erőszakosnak tartott Keleti Fény nevű rivális szekta húsz tagjának meggyilkolásában. Hszü lánya egy interjúban azt állította, hogy apjának semmi köze nem volt a gyilkosságokhoz, csak a bírósági eljárás kezdetén szerzett róluk tudomást. Szerinte apját megkínozták, áramot vezettek végtagjaiba és nemi szervébe, hogy kikényszerítsék a beismerő vallomást, amelyet leírt formában a vádlott mellesleg el sem tudta olvasni, mert a börtönben nem használhatta szemüvegét.

Független hírforrások arról számoltak be, hogy valóban brutális vérengzésekbe torkolló versengés zajlott a két szekta között. A Keleti Fény egyik tagját megölték, a többieket lefejezték, amiért megkísérelték saját szektájukba áttéríteni a másik felekezet híveit.

A kiterjedt üzleti érdekeltségekkel rendelkező Szolgák Három Rendje az egyik legnagyobb kínai keresztény szekta, több millió híve van a távol-keleti országban. Hszü a nyolcvanas években alapította a csoportot, önmagát tekintette a rend vezetőjének, azt állította, hogy Istennel beszél, mint egykoron az ószövetségi Mózes.

Hszü azt jósolta, hogy Jézus 1989-ben, majd 1993-ban ismét visszatér a földre, hogy végítéletet mondjon a hitetlenek felett. Miután ez nem történt meg, nem szabott harmadik időpontot Jézus eljövetelére. Azzal magyarázta a korábbi események elmaradását, hogy Isten tévedett annak megítélésében, mennyi ideig maradnak Ábrahám leszármazottai Egyiptomban.