Szexbotrány miatt akadozik a lengyel koalíció

Vágólapra másolva!
Szexuális zaklatással vádolják a lengyel kormányfő helyettesét. Andrzej Lepper egy lengyel lap cikke szerint szexuális szolgáltatásokért cserében vett fel női alkalmazottakat pártjába. Lepper tagadja a vádat és azonnali vizsgálatot kért.
Vágólapra másolva!

Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő jelezte kedden, hogy megválik Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettestől, ha a Lepper ellen hétfőn indult bűnügyi vizsgálat megerősíti azt a gyanút, hogy nemi ellenszolgáltatás fejében volt csak hajlandó felvenni egy női alkalmazottat pártja, a baloldali populista Önvédelem (Samoobrona) munkatársai közé.

"Nem látok lehetőséget arra, hogy együttműködjek olyan emberekkel, akik ilyesmit elkövettek. Az igazságszolgáltatás most ellenőrzi a Leppert terhelő állítást. Ha az ügyészség úgy látja, hogy van oka vádat emelni, akkor az én szempontomból egyértelmű lesz a helyzet" - mondta a lengyel kormányfő a közszolgálati rádiónak.

A Lepper elleni szexuális zaklatás vádját a Gazeta Wyborcza című lap vetette fel, az újság közölte egy nő ezt alátámasztó nyilatkozatát. A Gazeta Wyborcza szerint az Aneta K. néven emlegetett nő azt állította: "Megpróbáltam elutasítani, de amikor nemet mondtam, azt válaszolta, hogy több száz más lány van a helyemre." A nő - aki végül elfogadta az állást - 2001 óta több alkalommal létesített intim kapcsolatot Lepperrel.

Lepper tagadja a vádat, és kérte az ügyészségi vizsgálat megindítását, hogy tisztázhassa magát.

Az ügy kétszeresen is kényes Kaczynski kormányfő számára. Egyfelől azért, mert nagyon rá van utalva a kormánytöbbség biztosításában koalíciós partnereire, hiszen konzervatív pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) csak 153 hellyel rendelkezik a 460 fős parlamentben. Másfelől azért, mert egy évvel korábbi hatalomra kerülésekor "erkölcsi forradalmat" ígért az előző baloldali kormányzat korrupciós ügyei után.