Kudarcba fulladt az amerikai rakétakísérlet

Vágólapra másolva!
Sikertelen rakétakísérletet hajtott végre a Csendes-óceánon az amerikai haditengerészet csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint két hadihajóról indítottak volna egy-egy elfogó rakétát, hogy megsemmisítsék célpontjaikat - közölte a Pentagon rakétavédelmi ügynöksége

A Lake Eerie egységről indítandó rakéta azonban fel sem tudott emelkedni a levegőbe ezért a másik hordozóeszközt sem lőtték ki.

A vizsgálat első adatai szerint programozási hiba okozta a gyakorlat sikertelenségét.