Soha nem ismeri el Izraelt a Hamász

Vágólapra másolva!
A Hamász soha nem fogja elismerni Izraelt, és addig harcol, amíg fel nem szabadítja Kelet-Jeruzsélemet. Erről Iszmáil Haníje beszélt kinevezése óta első külföldi látogatásán, Iránban.
Vágólapra másolva!

A Hamász vezette palesztin kormány sohasem fogja elismerni Izraelt, és "Jeruzsálem felszabadításáig" folytatja harcát - fogadkozott pénteken iráni látogatásán Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök. Az "arrogáns világhatalom" (az amerikaiak) és "a cionisták" rá akarják szorítani a Hamászt: törődjön bele, hogy "Izrael palesztin területeket bitorol", szüntesse be ellenállását, és ismerje el "a cionista ellenséggel" megkötött korábbi egyezségeket, ám ez soha nem fog megtörténni - közölte a palesztin kormányfő a Teheráni Egyetemen, ahol részt vett a pénteki imán, és hívők ezrei előtt mondott beszédet.

Haníje a Hamász és a palesztinok régi szövetségesének nevezte Iránt, külön hangsúlyozva, hogy közös a harcuk Izrael ellen. Az amerikai kezdeményezésre létrejött nemzetközi pénzügyi bojkott ellenére, Irán 120 millió dollár segélyt nyújtott idén a Hamász vezette palesztin kormánynak.

Haníje csütörtökön érkezett az iráni fővárosba. Négynapos látogatásán több iráni vezetővel is találkozik, köztük Mahmúd Ahmadinezsád államfővel, aki több nyilatkozatában is kijelentette, hogy Izraelt "le kell törölni a térképről". A palesztin politikus megbeszélést folytat majd Szajed Ali Hamenei ajatolláhhal, Irán politikai és vallási vezetőjével, valamint Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni exelnökkel is.

Az iráni látogatás a palesztin kormányfő első külföldi útja, amióta a Hamász vezette kormány márciusban hivatalba lépett.