Újabb pakisztáni rakétakísérlet

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Sikeres kísérletet hajtott végre a pakisztáni hadsereg szombaton egy rövid hatótávolságú, atomfegyver hordozására alkalmas Gaznavi (Haft-3) típusú rakétával. A hadsereg közleménye szerint a 290 kilométer hatótávolságú, szilárd hajtóanyagú rakéta, amelyet egy meg nem nevezett helyről indítottak, eltalálta kijelölt célpontját. Idén Pakisztánban ez volt az ötödik kísérlet. A légierő parancsnoka, Tanvir Mahmúd Ahmed marsall a kísérlet után méltatta a rakétafejlesztésekben részt vevő katonai és civil személyzet teljesítményét, mondván, hogy az elmúlt hét évben végzett munkájukkal teljesen hadrafoghatóvá tették a dél-ázsiai ország nukleáris elrettentő erejét.