Szíria konfliktusra készül Izraellel

Vágólapra másolva!
Szíria Izraellel vívandó katonai konfliktusra készül fel, fokozta föld-föld típusú rakétáinak gyártását és az izraeli határhoz közelebb vonta rakétaállásait - közölte az izraeli kormány vasárnapi ülésén egy magas rangú katonai vezető.
Vágólapra másolva!

Egy név nélkül nyilatkozó forrás, aki részt vett a kormány ülésén, idézte az ott felszólaló Joszi Baidacot, a katonai hírszerzés kutatási részlegének vezetőjét, aki szerint Szíria a békés megoldást sem zárja ki. Baidac úgy vélekedett, hogy Bassár el-Aszad szíriai államfő egyszerre két párhuzamos síkon munkálkodik. Az egyikben nem zárja ki a diplomáciai megoldást Izraellel, a másikon katonai konfliktusra készíti fel erőit.

A hírszerzési szakértő ez utóbbihoz sorolja azt, hogy Damaszkusz növelte nagy hatótávolságú rakétáinak előállítását, és közelebb vonta légvédelmi rakétaállásait a határon, a Golan-fennsíkon. További érvként említette, hogy Szíria továbbra is aktív Libanonban, támogatja a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetet abban, hogy elmozdítsa a Fuád Szinjóra vezette bejrúti kormányt.

Kizárta a háború lehetőségét Szíriával a közeljövőben az északi terület parancsnokságának egyik magas rangú tisztje, akit az izraeli közszolgálati rádió idézett. Szerinte felelőtlenség egy lehetséges, a jövő nyáron bekövetkező háborúról beszélni. Hozzátette, hogy ez nincs összhangban a katonai hírszerzésnek a begyűjtött információkból levont következtetéseivel.