Lemondott a kirgiz kormány

Vágólapra másolva!
Az államfő jóváhagyása után távozik a kirgiz kormány. A tavaly szeptemberben összeült kabinet tagjai egyetértettek a lemondással, a november óta érvényben lévő új alkotmány ugyanis átírta a kirgiz belpolitikai helyzetet, amihez az új kabinetnek is alkalmazkodnia kell.
Vágólapra másolva!

Benyújtotta lemondását kedden a kirgiz kormány, amelyet a miniszterelnök részben a parlament és a kabinet konfliktusával, részben az új alkotmány elfogadása után kialakult közjogi helyzettel indokolt. Az államfő elfogadta a kormány lemondását.

Feliksz Kulov kormányfő szerint a kabinet tagjai szinte egyként támogatták javaslatát a kormány távozásáról. Kulov felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani kormány a régi törvények szerint még az új alkotmány elfogadása előtt alakult meg, ebből kifolyólag "nem legitim". Mint mondta, ezzel a lépéssel a kormány szeretné felgyorsítani az előre hozott parlamenti választások megrendezését, a belpolitikai válság leküzdését és a demokratizálási folyamat intenzívebbé tételét.

A leköszönő miniszterelnök nem titkolta, hogy a kormány lemondását a bonyolult társadalmi politikai helyzet, illetve a parlament és a kabinet között kibontakozó konfliktus kényszerítette ki. Az elkövetkező három évben a kormánynak ingatag helyzetben kellene vezetnie az országot.

A november 8-án elfogadott új alkotmány szerint a kormányt a miniszterelnök alakítja meg, akit a választáson győztes párt jelöl ki. Az új alkotmány megnyirbálta az államfői jogköröket, a parlamenti mandátumok számát viszont 75-ről 90-re növelte. A képviselők harmada ezentúl pártlistáról kerül be a parlamentbe.

Kurmanbek Bakijev államfő az ellenzék és a nyilvánosság nyomására írta alá a saját jogosítványait korlátozó és a parlament hatáskörét kiterjesztő alkotmányt. Az ellenzék felhívására a múlt hónapban napokon át tüntetések voltak Biskek központjában, a tiltakozók a választási ígéreteket, elsősorban az alkotmány elfogadását kérték számon az elnökön.

Bakijev - szóvivője szerint - elfogadta a kormány lemondását, de arra kérte a minisztereket, hogy az új kormány megalakulásáig maradjanak helyükön. A Kulov-kabinet tavaly szeptemberben alakult meg. Azóta a miniszterelnök már egyszer benyújtotta lemondását, de Bakijev nem fogadta el azt.