Meghalt az önimádó türkmén diktátor

2006.12.21. 9:25

Meghalt a személyi kultuszt építő türkmén elnök, Saparmurat Niyazov. A 66 éves államelnök huszonegy éven át irányította az országot. Magáról nevezett el naptári hónapokat, városokat és egy meteoritot is. Halálával az ötmilliós ország bizonytalan helyzetbe kerülhet, mert Niyazovnak nem volt utóda, irányítása alatt pedig tönkrementek a nagy állami ellátórendszerek.

Csütörtökre virradóan váratlanul meghalt a türkmén elnök, Saparmurat Niyazov. Az állami televízióban jelentették be a 66 éves vezető halálhírét, aki 21 éve irányította autokratikus módon a közép-ázsiai országot. Az elnök a múlt hónapban nyilvánosan elismerte, hogy szívbetegséggel küzd, az állami médiában közzétett bejelentés szerint a halálát is ez okozta.

Niyazov 1985-ben lett a Kommunista Párt elnöke, az ország ekkor még a Szovjetunió része volt, majd 1991-ben választották meg a független türkmén állam első államfőjének. Elemzők szerint Niyazov rettenetes örökséget hagy maga után, hiszen irányítása alatt az ország oktatási, egészségügyi és szociális rendszere teljesen tönkrement - írja a BBC Online.

1999-ben törvénybe foglaltatta, hogy a hatalma élethosszig szól, és regnálása alatt valódi személyi kultuszt alakított ki. Magát Turkmenbashinak nevezte, az országban mindenhová a róla készült szobrokat állíttatta. Naptárreformot hajtott végre: saját és családtagjainak neve után átnevezte a hónapokat és napokat. Magáról nevezett el ezen kívül városokat, egy repülőteret és egy meteoritot is.

Niyazov más politikai véleményt vagy független médiát nem tűrt el az ötmillió lakosú Türkmenisztánban. Egyre diktatórikusabb törvényeket hozott, nem lehetett nyilvánosan dohányozni, autórádiót hallgatni, és azt is megtiltotta, hogy fiatal férfiak szakállat viseljenek. A 2004 decemberében tartott parlamenti választásokon - amelyen nem vettek részt külföldi megfigyelők - az összes képviselő őt támogatta.

Elemzők szerint bizonytalan jövő elé néz a többségében muszlim ország, amely jelentős olaj- és földgáz lelőhelyekkel rendelkezik. A diktátornak ugyanis nem volt egyértelműen kijelölt utóda.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK