[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport Európai Unió Kína háborús bűnök Fotó
100
90

Irán nem törődik az ENSZ büntetéseivel

MTI|2006. 12. 24., 11:53|Utolsó módosítás:2006. 12. 24., 12:35|

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint a Nyugatnak bele kell törődnie, hogy együtt kell élnie az atomenergiát hasznosító Iránnal. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának büntetőintézkedéseket elrendelő határozatát papírfecninek nevezte, és azt mondta, hogy az azt elfogadó országok vezetői utólag majd megbánják döntésüket.

"Tetszik, nem tetszik, Irán 'nukleáris ország' és a Nyugat érdeke, hogy együtt tudjon élni vele - mondta vasárnap az iráni elnök, aki az 1980-1988-as iraki-iráni háború veteránjai előtt beszélt a volt amerikai nagykövetségen Teheránban. Kijelentette, hogy hamarosan meg fogják bánni voksukat azok az országok, amelyek támogatták a BT-határozatot. Meg akarták ijeszteni a népet, az irániak azonban nem nyugtalankodnak a határozat miatt és  februárban meg fogják ünnepelni az ország nukleáris vívmányait - mondta. Ahmadinezsád nem pontosította, hogy mit is ünnepelnek majd.

Az államfő úgy vélekedett: a Nyugat a szankciók elrendelésével elvesztette esélyét arra, hogy helyreállítsa kapcsolatait Iránnal. "Sajnálom Önöket, hogy elvesztegették a barátság megteremtésének lehetőségét az iráni nemzettel. Tudhatnák, hogy semmilyen kárt nem képesek Iránnak okozni" - tette hozzá Mahmúd Ahmadinezsád.

Teherán vasárnap megkezdi 3000 urándúsító centrifuga telepítését Natanzban, válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa előző nap elfogadott, szankciókat elrendelő határozatára - közölte Ali Laridzsáni atomügyekben illetékes iráni főtárgyaló a Kajhan című konzervatív teheráni napilapnak nyilatkozva.

A szombaton egyhangúlag elfogadott BT-határozat megtiltja az ENSZ-tagállamoknak, hogy olyan sugárzó anyagokkal és technológiákkal lássák el Teheránt, amelyek elősegíthetik az iráni atom- és rakétaprogram fejlesztését, felhasználhatók urán dúsítására és feldolgozására, illetve nehézvíz előállítására, atomfegyverek célba juttatására alkalmas rendszerek gyártásására. A tilalom vonatkozik az ilyen anyagok és technológiák iráni importjára is. A BT-határozat befagyasztja olyan kulcsfontosságú vállalatok és magánszemélyek vagyonát, amelyek, illetve akik részt vesznek az iráni nukleáris programban, és szerepelnek az ENSZ listáján.

(MTI)

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Marco Longari Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
    Forrás: AFP Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
    Forrás: AFP/Sergio Hernandez Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban? Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
    Forrás: AFP Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Halott szavazók, élő sebek A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Mosógép AEG L 87680 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - A-40% fogyasztás, 8 kg. töltet, inverter motor, Silent System Plus, LCD kijelző, centrifuga max.: 1600 ford./perc...
179.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »