Pokolgép robbant a madridi repülőtéren

Vágólapra másolva!
Szombat reggel pokolgép robbant a madridi repülőtér parkolójában. A detonáció után egy személynek nyoma veszett.
Vágólapra másolva!

Pokolgép robbant szombat reggel, helyi idő szerint 9 órakor a Madrid-Barajas repülőtér parkolójában - jelentette a Cadena Ser rádióadó, illetve a baszk belügyminisztérium. Alfredo Pérez Rubalcaba spanyol belügyminiszter közölte, hogy egy személynek nyoma veszett a robbanás helyszínén, utána még kutatnak a romok között. A bomba huszonhat embert sebesített meg könnyebben.

A rendőrség tájékoztatása szerint autóba rejtették a robbanószerkezetet. A robbanás a 4-es terminál parkolójában történt, amelyet nyomban kiürítettek. A helyszínről füstoszlop emelkedett a magasba. Fültanúk szerint több kilométeres távolságból is hallani lehetett a robbanást.

A detonációt két baszkföldi névtelen telefonos figyelmeztetés előzte meg, amint azt a DYA, a baszk közúti segélyszolgálat jelezte. A telefonálók közölték, hogy a robbantást a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szervezet hajtja végre, és a pokolgép egy Renault Traffic típusú kisteherautóban van elrejtve a repülőtérnél - közölte a minisztérium.

A spanyol rendőrség az első hívás után azonnal kiszállt a telefonáló által megjelölt helyre, és kiürítette a környéket, a repülőtér légi forgalmát pedig felfüggesztették - mondta el a madridi rendőrség szóvivője. December 30-a az egyik legforgalmasabb napja az évnek a légikikötőben.

A spanyol média értesülése szerint a robbanásban két rendőr könnyebben megsérült. A hatóságok három könnyebb sérültről tettek jelentést, de arról nem szóltak, hogy rendőrök lennének-e az illetők. A robbanás után a repülőtérre vezető összes közutat lezárták.

Ha valóban az ETA követte el a merényletet, akkor azzal egy kilenc hónapja tartó tűzszünetet szakított meg, pedig az országban egy évtized óta nem fűztek olyan nagy reményt deklarált tűzszünethez, mint ehhez. Rubalcaba elítélte a merényletet, amellyel szavai szerint kilenc hónapos tartó erőszakmentes időszaknak vetett véget.