Beismerte ügynökmúltját a varsói érsek

Vágólapra másolva!
Átvette hivatalát Varsó új érseke, jóllehet egy egyházi bizottság megerősítette, később pedig maga is elismerte: együttműködött az egykori kommunista titkosrendőrséggel. A katolikus lengyelek többsége ellenzi a főpap beiktatását.
Vágólapra másolva!

Wielgus érsek pénteken kánonjogi értelemben vette át funkcióit. A főpapot vasárnap iktatják be ünnepélyesen hivatalába azon a misén, amelyen részt vesz Lech Kaczynski államfő és Stanislaw Dziwisz bíboros, a néhai II. János Pál pápa egykori magántitkára is. Személye nem csak a közvéleményt, hanem a papságot is megosztja, néhány egyházi méltóság is távol marad a vasárnapi beiktatási ünnepségről. Nem utazik Varsóba Tadeusz Goclowski gdanski érsek sem, aki a TVN24-nek úgy nyilatkozott, hogy ő Wielgus helyében a felmentését kérné a Vatikántól.

A Vatikán kiáll mellette

A varsói főpap az ügynökvádakkal kapcsolatos korábbi cáfolataitól visszakozva péntek este nyilvánosságra hozott közleményében elismerte, hogy hajdanán együttműködött az egykori lengyel kommunista titkosrendőrséggel (SB). A főpap úgy fogalmazott, hogy ismét ártott az egyháznak, amikor a heves médiakampány idején tagadta az együttműködés tényét. Wielgus hozzátette, hogy aláveti magát bármilyen döntésnek, amelyet XVI. Benedek pápa az ügyben hoz majd. Az érsek azonban nem adta jelét annak, hogy önként lemondana hivataláról.

Az utóbbi napokban a lengyel médiában felbukkant állítások alapján két bizottság is vizsgálta a püspök titkosszolgálati aktáit az ügynökvádak tisztázása érdekében. Az egyik vizsgálat után csütörtökön a lengyel parlament emberi jogi biztosa kijelentette: semmi kétség afelől, hogy Wielgus a kommunista titkosrendőrség informátora volt. A másik vizsgálatot lefolytató egyházi bizottság pénteken ugyanebben az értelemben nyilatkozott az akták tartalmáról, hozzáfűzve: nincs világos bizonyíték arra, hogy a pap ezáltal kárt okozott volna bárkinek.

A lengyel sajtóorgánumok nagy része által pénteken ismertetett dokumentumok szerint Varsó új érsekét 1967-ben, a lublini katolikus egyetem filozófia szakos hallgatójaként szervezte be a kommunista titkosrendőrség. A rendőrségi iratok szerint Wielgus még ügynöki kiképzést is kapott. Az SB "Szürke", "Adam" és "Adam Wysocki" fedőnévvel látta el a fiatal Wielgust.

A megvádolt püspök, aki eddig tagadta az ügynökvádat, pénteken napközben még újabb cáfolatot tett közzé, amely szerint ő "nem gyűjtött híreket, nem tett rosszat sem szóban, sem tettel", és vádlóit rossz szándék vezérli. A most 67 éves főpap mindazonáltal elismerte, hogy 1978-ban egy németországi útja előtt "fenyegetés hatására" együttműködési nyilatkozatot írt alá az akkori lengyel hírszerző szervekkel.

A Vatikán, amely az ügynökvádak megjelenése után kiállt Wielgus mellett, pénteken ismét teljes körű bizalmáról biztosította az új érseket.

A lakosság elítéli a papok hallgatását

A lengyelek nagy többsége mindazonáltal ellenzi Wielgus hivatalba lépését. A Dziennik című lengyel lap megrendelésére készült, pénteken nyilvánosságra hozott felmérés szerint a megkérdezettek 67 százaléka gondolja úgy, hogy az új érseknek le kellene mondania hivataláról. A felmérésbe bevontak háromnegyede szerint pedig - amennyiben Wielgus nem lép vissza önként - a Vatikánnak kellene érvényteleníteni a kinevezését. A lengyelek mindössze egyötöde fogadná el az eddig plocki püspökként tevékenykedő Wielgust Józef Glemp bíboros utódjaként a varsói érsekség élén.

Wielgus esete jól példázza, hogy a 95 százalékban római katolikusok lakta Lengyelország közvéleménye mennyire elégedetlen azzal, hogy az egyház vezetése továbbra is hallgat a klérus egyes tagjainak az egykori kommunista titkosszolgálatokkal hajdanán fenntartott kapcsolatairól. Több egyházi személy a közelmúltban azonban már elismerte kollaborálását, amiért nyilvánosan bocsánatot is kért.

Tadeusz Rydzyk, a Radio Maryja jobboldali katolikus rádió igazgatója egy műsorban kijelentette, hogy a Wielgus ellen felhozott vádak a liberális politikai oldal és a média "Varsóért folytatott harcának" újabb részét képezik. Korábban Wielgus védelmébe vette az antiszemita tartalmú műsorokkal botrányt kavart, sőt még a Vatikán bírálatát is kiváltó rádiót.