Már három demokrata elnökjelölt tolong a posztért

Vágólapra másolva!
Új-Mexikó demokrata párti kormányzója, Bill Richardson bejelentette vasárnap, hogy megteszi az első lépést a jövőre esedékes elnökválasztáson való jelöltséghez, Washingtonban és a világporondon szerzett szerteágazó tapasztalatait ajánlva a választóinak. Richardson a harmadik demokrata politikus, aki az elnöki posztért indul; Hillary Clinton az Egyesült Államok első női elnöke, míg a színes bőrű Barack Obama az első afroamerikai elnök kíván lenni.
Vágólapra másolva!

Az anyai ágon mexikói származású Richardson választási győzelme esetén az első amerikai elnök lenne a spanyolajkú kisebbség köréből. A politikus - aki korábban kongresszusi képviselő, ENSZ-nagykövet és energiaügyi miniszter is volt - közölte, hogy felállította azt a bizottságot, amelynek feladata lesz a támogató adományok begyűjtése és a kampánystáb megszervezése. Richardson nyilatkozatában a külügyi pályán szerzett tapasztalataira hívta fel a figyelmet, s közölte, hogy győzelme esetén kivonulna Irakból.

A politikus szóvivője, Pahl Shipley szerint Richardson választási szándékairól márciusban, az új-mexikói törvényhozási időszak után tesz hivatalos bejelentést.

Az új-mexikói kormányzó csak egyike lesz a demokrata párt hivatalos elnökjelöltjeinek. Szombaton Hillary Clinton New York-i demokrata párti szenátor - Bill Clinton volt amerikai elnök felesége - jelentette be, hogy az Egyesült Államok első női elnöke kíván lenni, míg korábban az illinois-i Barack Obama szenátor bejelentette, hogy az első afroamerikai elnök kíván lenni.