Bonviván lehet a holokauszt első arab hőse

Vágólapra másolva!
Egy arab bonviván lehet az első, akit Világ Igazává avat a jeruzsálemi Jad Vasem intézet. Khálid Abdulvahab, egy tunéziai miniszter jóképű fia huszonhárom zsidót bújtatott az ország náci megszállása alatt - írja a brit Times.
Vágólapra másolva!

Huszonhárom zsidó életét mentette meg a második világháború idején az a férfi, akit hamarosan Világ Igazává avat az izraeli Jad Vasem intézet. Az 1963-ban alapított címet azok a nem zsidó emberek kapják, akik saját életük kockáztatásával mentettek meg zsidókat a holokauszt idején. Eddig körülbelül 21 ezer embernek adományozták a címet, ám közöttük nem volt egyetlen arab származású sem. Eddig.

A tunéziai Khálid Abdulvahab lehet az első arab, aki megkapja a kitüntetést - írja a brit Times. Túlélők beszámolói szerint a férfi 23 zsidót bújtatott több hónapon keresztü Tunézia német megszállása alatt. Abdulvahab ugyanis megtudta, hogy az otthonaikból náci katonák által kiebrudalt zsidók közül a nőket bordélyokba akarják kényszeríteni Mahdiában, Tunézia keleti partvidékén. A férfi az összes zsidót, akik egy olivaolaj-üzemben húzták meg magukat, elvitte saját családjának tanyájára. Egészen a németek 1943-as britek általi kiűzéséig bújtatta őket.

Abdulvahab, a tunéziai bég egyik miniszterének filmsztár kinézetű fia a náci megszállás idején 32 éves volt. A visszaemlékezések szerint igazi bonviván volt, akinek nagyon jó szeme volt a nőkhöz. Abdulvahab művészetet és építeszetet hallgatott New Yorkban, és egy ideig Párizsban is élt. Végül egy venezuelai operaénekesnőt vett feleségül Spanyolországban, akitől egy lánya született. 1997-ben, 86 évesen halt meg - írja róla a brit lap.

"Úgy tűnik, van elég adatunk ahhoz, hogy előrelépjünk az ügyében, és ő lehet az első arab, akit Világ Igazává avatunk" - mondta a brit Timesnak Estee Yaari, a Jad Vasem munkatársa. Az ügyet jelenleg egy szakértői bizottság vizsgálja.

A férfi történetére dr. Satloff, egy amerikai Közel-Kelet-szakértő bukkant, miközben egy könyvhöz folytatott kutatásokat. Satloff szerint csak azért most került fényre ez a történet, mert eddig nem fordítottak különösebb figyelmet a holokauszttal kapcsolatos eseményekre az arab országokban. A másik ok, hogy azok az arabok, akik valóban mentettek zsidókat, nem szívesen vallják ezt be.

Összesen több mint 1,5 millió zsidó élt a második világháború idején Észak-Afrikában. Jóllehet európai társaikkal ellentétben közülük csak keveseket küldtek haláltáborokba, sokuk szenvedett üldöztetéstől a nácik vagy szövetségeseik részéről.