Felmentését kéri az izraeli államfő

Vágólapra másolva!
A BBC szerint felmentését kérte az elnöki tisztségből Móse Kacav izraeli államfő, akit szexuális zaklatással gyanúsítanak. Az izraeli politikai vezetés egyre nagyobb gondokkal küzd: az államfő, a miniszterelnök, a volt igazságügyi miniszter, a volt vezérkari főnök - csupa olyan figura, akiket botrány söpört el vagy akik fölött egyre több sötét felleg gyülekezik.
Vágólapra másolva!

Az államfői kötelezettség alóli felmentését kérte az izraeli parlamenttől Mósa Kacav izraeli elnök. Kacav lépésének előzménye, hogy az izraeli főügyész kedden bejelentette: elég bizonyíték gyűlt össze Kacav ellen, akit több korábbi munkatársa szexuális zaklatással vádol.

Kacav kálváriája tavaly nyáron kezdődött. Ekkor maga az államfő tett panaszt a főügyésznél, hogy az elnöki hivatal egy korábbi alkalmazottja erőszakoskodással vádolja, de ez - állította - rágalom. A hét hónapig tartó nyomozás végén az ügyészség arra az álláspontra jutott, hogy az ügy jóval összetettebb, Kacav pedig nem áldozat.

Az ügyészség szerint Kacav egy volt munkatársát molesztálta, egy másikat pedig arra kényszerítette, hogy létesítsen vele szexuális kapcsolatot irodájában. Állítólag elég bizonyíték gyűlt össze az államfő ellen, hogy tiltott ajándékok elfogadása és a törvények végrehajtásának akadályozása miatt is elmarasztalják.

Kacav felmentéséről egy parlamenti bizottságnak kell döntenie. Az izraeli államfő által választott megoldás azt jelenti: nem kíván lemondani, csak szünetelteti államfői teendőit, amíg ügye nem tisztázódik. A vádemelés előtt a főleg reprezentatív funkciókkal bíró Kacavnak lesz még egy lehetősége, hogy egy bizottság előtt tisztázza magát. Ha itt sem sikerül cáfolnia a vádakat, akkor vádat emelhetnek ellene. Ebben az esetben ő lehet Izrael első hivatalban lévő államfője, aki ellen vádat emeltek hivatali ideje alatt.

"Az elnök bízik benne, hogy mindenki számára bebizonyosodik, téves gyanúsítás áldozata" - mondta korábban Kacav ügyvédje a Guardian szerint.

A kormányfő és a többiek

Nem Kacav ügye az egyetlen botrány az izraeli vezetésben. Jelenleg folyik Haim Ramon tavaly augusztusban lemondott igazságügyi miniszter pere, aki állítólag arra kényszerített egy fiatal katonanőt, hogy megcsókolja.

A múlt héten az ügyészség bejelentette, hogy nyomozást indít Ehud Olmert miniszterelnök ellen. A gyanú szerint ugyanis Olmert is érintett lehetett egy pénzügyminisztersége idején értékesített izraeli pénzintézet körüli vesztegetésben. A 2005-ig visszanyúló üggyel kapcsolatban már letartóztatták az izraeli adófelügyelet vezetőjét - írja a Guardian.

A múlt héten pedig az izraeli vezérkari főnök távozott a tavaly nyári Libanon elleni büntető hadjáratban elkövetett hibák miatt.