Kiállja a világvége viszontagságait Lenin szobra

Vágólapra másolva!
Elsőként jutottak el egy expedíció tagjai az Antarktisz legnehezebben megközelíthető, 3718 méter magasan fekvő pontjára. A Megközelíthetetlenség sarkának nevezett helyen váratlan meglepetés érte őket: egy Lenin-szobrot találtak.
Vágólapra másolva!

Nem kis meglepetés fogadta azokat a brit és kanadai kutatókat, akiknek a napokban sikerült eljutniuk az Antarktisz legtávolibb és legnehezebben megközelíthető, a Déli-sarktól 878 kilométerre lévő, 3718 méter magas pontjára. A hely neve a Megközelíthetetlenség sarka (Pole of Inaccessibility), ahol - "a világ végén" - Vlagyimir Iljics Lenin, az orosz bolsevik forradalmár szobra várta őket.

A három brit és egy kanadai kutató az első olyan expedíciót alkotta, amelynek sikerült gyalog eljutnia erre a zord pontra. Internetes naplójukban a következőképpen számoltak be az esetről: "Amikor a GPS helymeghatározó rendszer szerint mintegy 6 kilométerre voltunk célunktól, a horizonton egy fekete pont tűnt fel. Ahogy közeledtünk, lassan egy mellszobor sziluettje bontakozott ki."

"Nem akartunk hinni a szemünknek, mivel 48 éve, 1958-ban járt ott egy szovjet expedíció, és úgy gondoltuk, azóta legfeljebb egy hóhalom maradhatott a helyén. Az orosz forradalmár mellszobrát egy alkalmi épület kéményére tették fel, mintegy két méterrel a hó fölött. A műanyagból készült műalkotáson semmi nyoma a fagynak, mintha tegnap helyezték volna oda" - írták.

Az 1958-as szovjet expedíció gépesített eszközökkel jutott el a Megközelíthetetlenség Fokára, ahol kis tábort rendezett be, és felállította Lenin mellszobrát.