Közös harci alakulata lesz a visegrádiaknak

Vágólapra másolva!
Közös európai harci alakulatot állítanak fel a visegrádi országok 2015-ig, melynek konkrét terveit most készítik elő - erről az államok vezérkari főnökei egyeztek meg szlovákiai tárgyalásukon. A tervek szerint Ukrajnát is bevonják az előkészületekbe.
Vágólapra másolva!

Lubomír Bulík, a találkozó szlovák házigazdája, Havril András magyar, Franciszek Gagor lengyel és Pavel Stefka cseh vezérkari főnök közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 2015-ig létrehozandó harci alakulatot a négy ország mintegy ezerötszáz katonája alkotja majd. A terv szerint az előkészületekbe Ukrajnát is bevonják, hogy így támogassák Kijev integrációt célzó reformtörekvéseit. Egyszersmind élni akarnak az olyan, Ukrajna kínálta lehetőségekkel, mint amilyenek például a szállításhoz kínálkozó tranzitlehetőségek.

A vezérkari főnökök szerint a visegrádi csoport országai és Ukrajna között egyébként is fennáll egyfajta védelmi együttműködés, ami most elsősorban gyakorlatozásban és tisztek továbbképzésében merül ki. A SITA szlovák hírügynökség jelentése szerint a négy ország vezérkari főnökei lengyel kollégájukat bízták meg, hogy dolgozza ki a közös harci alakulat felállításának konkrét tervét.