Jelentősen előretört a Likud

Vágólapra másolva!
Ha ma rendeznének parlamenti választásokat Izraelben, akkor a jobboldali Likud párt fölényesen győzne a kormányfő, Ehud Olmert pártja, a Kadima és a vele szövetséges Munkapárt ellenében - tűnik ki egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási felmérésből.
Vágólapra másolva!

A Jediót Ahronót című újság internetes honlapján megjelent eredmény szerint a 120 tagú izraeli parlamentben - ha most választanának - a Likud 32 mandátumot, a Kadima és a Munkapárt pedig kilenc-kilenc törvényhozási helyet szerezne. Utóbbi két pártot megelőzné még az Avigdor Liberman vezette szélsőjobboldali Iszrael Beitenu (Izrael a Mi Otthonunk) nevű párt is, amely 10 mandátumot szerezne.

Olmert népszerűségének meredek esését a szakértők a nyári közel-keleti háborúnak tudják be. A két legfontosabb célt ugyanis, a Heszbollah dél-libanoni síita mozgalom szétzúzását és az elrabolt izraeli katonák kiszabadítását, az izraeli haderő nem tudta elérni.

A tavalyi választásokon a Kadima 29 mandátumot szerzett, a Munkapárt pedig 19-et. A Likud mindössze 12 parlamenti helyhez jutott.

A Kadimát néhány hónappal korábban az izraeli belpolitikai élet veteránja, Ariel Saron alapította. De ő a múlt éve elején agyvérzést kapott. Ezt követően került Olmert a párt élére. Több elemzőnek az a véleménye, hogy Saron személye nélkül a Kadima egy választást követően eltűnne a politikai színtérről.