Londonban sem menekülnek politikusaiktól az európaiak

Vágólapra másolva!
Az első külföldi választási nagygyűlés után úgy tűnhet, valójában London Európa fővárosa. A mind több európai bevándorló egyre inkább megkerülhetetlenné teszi a politikusok számára is a brit fővárost.
Vágólapra másolva!

Európa adminisztrációs fővárosa kétségtelenül Brüsszel. A szürke irodaépületekben van az EU legtöbb döntéshozatali szerve; az Európai Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament mellett számtalan európai ügynökség, lobbicég és elemzőintézet is működik Brüsszelben. A belga főváros ezért előszeretettel hívja magát Európa fővárosának is.

Jóllehet, talán a legtöbb uniós zászló Helsinki utcáin lobog, az euroszkeptikusnak tartott britek fővárosa, London is joggal pályázhatna "Európa fővárosának" nem létező címére. Szinte nincs olyan európai nemzet, amelynek ne élne számottevő közössége a városban. Ennek, az utóbbi időben már nem csak a nyelvi zűrzavar és a kulináris sokszínűség az eredménye.

Londont felfedezik az európai politikusok

Nicolas Sarkozy, a francia jobboldali UMP (Népi Mozgalom Uniója) párt köztársasági elnökjelöltje kedden választási nagygyűlést tartott Londonban, amelyet az "egyik legnagyszerűbb francia városnak" nevezett. Nagy-Britanniában 200-300 ezer francia él, többségük Londonban és így potenciális szavazóknak számítanak a La Manche-csatorna túloldalán.

A londoni Old Billingsgate piacon tartott kampánygyűlésén arra szólította fel a Londonban élő franciákat, hogy térjenek vissza Franciaországba és segítsenek átalakítani az országot. "Franciaország nem csak a határai között létezik. Franciaország egy ideál, nem egyszerűen egy terület. Franciaország mindenhol van, ahol franciák élnek" - mondta lendületes beszédében Sarkozy.

Az Egyesült Királyságban még sosem tartottak elnökválasztási kampányt, de nem a blairizmust csodáló Sarkozy az egyetlen "kontinentális politikus", aki felfedezte magának potenciális szavazóit és támogatóit a szigetországban.

A lengyel Wroclaw (Boroszló) polgármestere tavaly augusztusban kezdett kampányolni honfitársai hazatéréséért Londonban. Egyes becslések szerint Nagy-Britanniában 500-600 ezer lengyel él, többségük az EU bővítését követően költözött az országba. A BBC szerint 2004. május 1-ét követően 1-3 millió lengyel hagyta el hazáját.

A wroclawi polgármester nem elsősorban szavazatokat remél, hanem a hazatérő munkaerőtől városa gazdasági fellendülését. Bár a lengyel munkanélküliség még így is viszonylag magas, 16 százalékos, továbbra is nehéz elegendő munkaerőt találni a szolgáltató-, az építő-, és az informatikai iparágakba.

A londoni magyar közösség a franciához és a lengyelhez képest sokkal szerényebb létszámú, mégis a magyar politikusok is szívesen találkoznak londoni magyarokkal. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök például, elsősorban a londoni City bankjaiban és pénzügyi intézeteiben dolgozókkal szeret találkozni. A "City-magyaroknak" is hívott brókerek és elemzők fontos alakítói lehetnek ugyanis a Magyarországról szóló jelentéseknek, a befektetői szándéknak.

Az Economist néhány hete "Kelet-Európa pénzügyi, kulturális és diplomáciai fővárosának" nevezte Londont. Sarkozy választási nagygyűlése után sokakban felmerülhet, hogy Nyugat-Európa is egyre inkább Londonra veti vigyázó szemeit.

Izsák Dániel