Magyarok mellett robbantottak Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Pokogépet robbantottak az afganisztáni magyar csapatok mellett. Senki nem slérült meg. Eközben Dél-Afganisztánban a tálib erők elfoglaltak egy várost.
Vágólapra másolva!

Távirányítású robbanóeszköz lépett működésbe az Afganisztánban állomásozó magyar csoport közelében. Senki nem sérült meg. A Honvédelmi Minisztérium szerint a robbanás magyar idő szerint reggel öt órakor történt az ISAF nemzetközi erők által használt útvonalon, két páncélozott harcjármű között.

Az afganisztáni tálibok ellenőrzésük alá vonták Musza Kala városát, a déli Hilmend tartományban - közölte szombaton az afgán védelmi minisztérium. A város ellen péntekre virradóra indítottak támadást az iszlám fegyveresek. A minisztérium szóvivője szerint Musza Kalában egyetlen kormányhű rendőr sem maradt.

Az Afganisztánban állomásozó, NATO-parancsnokság alatt álló nemzetközi biztonsági haderő szóvivője megerősítette, hogy a tálibok elfoglalták a város hivatali épületeit, megerősítették ott állásaikat, de nem ellenőrzik az egész járást. A szóvivő szerint a lázadók már korábban is elfoglaltak több járási székhelyet, de csak néhány óráig, legfeljebb néhány napig tartották magukat, aztán elűzték őket.

Musza Kalát tavaly szeptember óta törzsi elöljárók tanácsa igazgatta, amikor megállapodást kötöttek a kabuli hatósággal és az odavezényelt brit katonákkal a harcok beszüntetése végett. A megállapodás értelmében a törzsi vezetők ígéretet tettek arra, hogy a tálibok elhagyják a járást, amennyiben a brit katonák is távoznak. A terület biztonságáért azóta a törzsi vezetők által toborzott rendőrök feleltek.