Hezbollah-bombákat találtak az izraeli határnál

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg hétfőn közölte, hogy négy robbanószerkezetet talált a Libanonnal közös határa mentén, amelyeket feltételezése szerint a Hezbollah síita szervezet fegyveresei helyeztek el a múlt héten. A hadsereg közlése szerint a négy pokolgép célpontjai feltehetően izraeli katonai járőrök voltak.
Vágólapra másolva!

Négy bombát találtak Izrael Libanonnal közös határa közelében. Az izraeli tűzszerészek sikeresen felrobbantották a négy pokolgépet, amelyeket Avivim határtelepülés és Marún ar-Rasz libanoni falu között telepítettek. Ha bebizonyosodik, hogy a Hezbollah helyezte el a pokolgépeket, az az ENSZ égisze alatt tavaly augusztusában létrejött tűzszünet megsértését jelenti.

A tűzszünet betartatásán őrködő libanoni ideiglenes ENSZ-erő (UNIFIL) szóvivője közölte: az izraeli hadsereg értesítette az incidensről, és jelenleg folyik a tények tisztázása.

Izrael az után indított offenzívát Libanonban, hogy a Hezbollah fegyveresei a határ közelében elhurcoltak két izraeli katonát. Az augusztus 14-ig tartó háborúban mintegy 1200 libanoni és 159 izraeli halt meg.