Mentőautós fegyverszállítás miatt szorul egy iraki vezető

Vágólapra másolva!
Letartóztatták Bagdadban az egészségügyi miniszterhelyettest csütörtök reggel. Hakem al-Zamili meghatározó tagja a radikális síita vallási vezető, Moktada Szadr politikai csoportjának. Azzal vádolják, hogy síita milicistákat segített, és mentőautóval fegyvereket szállított - jelentette a BBC.
Vágólapra másolva!

Az amerikai és iraki csapatok régóta igyekeznek megfékezni a szektariánus erőszakot a különböző vallási csoportok között. Iraki illetékesek szerint Hakem al-Zamili egészségügyi miniszterhelyettes csütörtök reggeli elfogása során az amerikai és iraki csapatok betörték a minisztérium ajtaját. Zamilit és testőreit letartóztatták.

A BBC szerint Zamili, Moktada Szadr radikális síita vezető csoportjának magas rangú tagja. A csoport provokációval vádolta az Egyesült Államokat, és arra sürgette a kormányt, hogy azonnal engedjék szabadon a miniszterhelyettest.

"Megpróbálják konfrontációra kényszeríteni Szadr mozgalmát. Hogyan lehetne másképp értelmezni egy egészségügyi miniszterhelyettes letartóztatási parancs nélküli elfogását?" - mondta Abdel Mahdi al-Matiri, Szadr mozgalmának egyik vezetője a Reuters hírügynökségnek.

Amerikai és iraki erők a héten jelentettek be új, minden eddiginél nagyobb offenzívát Bagdad térségében, hogy megfékezzék a szunnita és síita militánsok közötti erőszakot. A BBC bagdadi tudósítója szerint a múltban az iraki kormánykoalíció néhány tagja védelmet biztosított a milíciáknak.