Ásatás miatt készültségben a jeruzsálemi rendőrség

Vágólapra másolva!
Feszült a helyzet Jeruzsálemben a Mecsetek terén folyó ásatások miatt. A palesztinok szerint ugyanis a feltárás veszélyezteti az al-Aksza mecsetet. A hatóságok 2000 rendőrt helyeztek készültségbe.
Vágólapra másolva!

Kétezer izraeli rendőrt helyeztek készenlétbe vasárnap reggel Jeruzsálem óvárosában, illetve óvárosa körül, hogy elfojtsanak minden tüntetést, amely a Mecsetek tere közelében végzett vitatott ásatások miatt kialakulhat.

Pénteken húsz palesztin tüntető és 15 izraeli rendőr sérült meg egy nagyszabású demonstráció feloszlatása közben. A tiltakozásra palesztin vallási méltóságok bizdítottak, mivel szerintük a nemrégiben megkezdett ásatások veszélyeztethetik az al-Aksza mecsetet, a muzulmánok egyik legszentebb helyét.

Az izraeli rendőrségi közölte továbbra is csak a 45 évesnél idősebb, izraeli személyi igazolvánnyal rendelkező, kelet-jeruzsálemi muzulmán férfiak látogathatják a Mecsetek terét. A nők esetében nincs életkori korlátozás. A rendőrség fenntartja a Jeruzsálem körül létesített útakadályokat is, hogy ciszjordániai palesztinok ne juthassanak be a városba.