Vágólapra másolva!
Nincs jogi alapja a székelyföldi "informális közvélemény-kutatás" betiltásának - jelentette ki hétfőn Vasile Blaga román belügyminiszter, aki a többségében magyarok lakta vidéken szervezett autonómia-népszavazás kapcsán fejtette ki álláspontját.
Vágólapra másolva!

A miniszter azt követően adott hangot véleményének, hogy hétfőn minden román párt élesen bírálta a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett nem hivatalos referendumot. A Nemzeti Liberális Párt vezetősége például egy határozatot fogadott el, amelyben törvénytelennek és alkotmányellenesnek nevezte az akciót. A dokumentumban felszólították a belügyminisztert, hogy indítson hivatalból vizsgálatot. Blaga azonban kifejtette, hogy a kezdeményezés nem nevezhető referendumnak, mivel azt nem a népszavazás kiírását szabályozó 2000/3-as törvény előírása alapján szervezik. Hangsúlyozta: nem létezik egyetlen olyan más jogszabály sem, amely megtiltaná ilyen közvélemény-kutatások készítését, függetlenül attól, hogy mi képezi azok tárgyát. Hangsúlyozta: a belügyminisztériumnak nincs szüksége a kormányon vagy ellenzékben lévő pártok ösztökélésére ahhoz, hogy teljesítse feladatát.

A Rompres hírügynökség szerint a tárcavezető megjegyezte: államellenes cselekedetek gyanúja esetében kizárólag az ügyészség indíthat eljárást.