Buszokat robbantottak Libanonban

Vágólapra másolva!
Két buszt is felrobbantottak egy Bejrút melletti keresztény falu közelében. A detonációkban legalább kilenc ember meghalt.
Vágólapra másolva!

Legalább kilenc ember meghalt, amikor robbanás történt két buszon a libanoni főváros közelében. A merényletet a Bikfaja nevű keresztény falu mellett követték el a Bejrút melletti hegyekben. A helyszínen készült tévéfelvételeken látható, ahogy az egyik busz szinte teljesen megsemmisült: teteje leszakadt, az üléseket szerteszórta a robbanás ereje, az útpatkát vér borította be. A libanoni rádió szerint a buszokon munkások utaztak - írja a BBC.

Bikfaja a Dzsemájelek - egy nagy hírű libanoni keresztény politikus dinasztia - ősi otthona. Pierre Dzsemájelt, a libanoni törvényhozás Szíria-ellenes koalíciójának tagját tavaly novemberben gyilkolták meg.

A merénylet zavaros időszakban érte Libanont, egy nappal Rafik Hariri miniszterelnök meggyilkolásának második évfordulója előtt. Szerdára nagy utcai felvonulást szerveztek a volt korményfő emlékére. Az országban gyakorlatilag azóta feszült a helyzet, a Szíria- és Irán-barát síita Hezbollah nagyobb beleszólást követel a kormányzásba. A dolgokon csak rontott a tavaly nyári Hezbollah-ellenes izraeli offenzíva, és a feszültség idén januárban fegyveres összecsapásokhoz is vezetett a kormány és ellenzéke között.