Lékelés és önveszélyesség durvítja a bálnaháborút

Vágólapra másolva!
Ütközések, méteres sérülések, tengeri üldözés, jégfogság - ezek a legfőbb elemei az antarktiszi vizeken zajló bálnaháborúnak, amely japán bálnavadászok és környezetvédők között dúl. A japánok szerint veszélyes ökoterroristák akadályozzák meg kalóz módszerekkel, hogy kutatásokat végezzenek, a környezetvédők pedig azt állítják: az agresszív halászoknak semmi sem drága, hogy lerázzák őket.
Vágólapra másolva!

Tengeri ütközetet vívtak egymással az Antarktisz vizein a japán bálnavadászok és bálnák kifogását ellenző környezetvédők - írja a Guardian. A csatában állítólag hajók ütköztek egymással, sőt, néhány hajó legénységét is támadás érte.

A brit lap szerint a mostani volt a bálnavadászok és környezetvédők eddigi leghevesebb csatája. A Sea Shepherd környezetvédő csoport két hajója közül az egyik - a csoport megfogalmazása szerint - "előre megfontolt ütközéseket" hajtott végre.

A csoport a japán Kaiko Maru bálnavadász hajónak állta útját, amikor az üldözőbe vett egy bálnacsoportot. A japán hatóságok szerint a hajó nem vadászott, hanem kutatási feladatokat látott el, a támadást ökoterrorizmusnak bélyegezték.

A környezetvédők szerint ezzel szemben az történt, hogy az épp vadászatra induló hajót a jégtáblák közé szorították. Ezután - állítják a környezetvédők - a japán hajó oldalba öklelte az ő bárkájukat, hogy megbénítsa, majd újra ellenük fordult, amikor kiszabadultak a jégtáblák közül.

A környezetvédők hajója állítólag két, méteres sérülést szerzett az ütközésekben a vízvonal fölött. A japánok azt állítják, hogy az ő hajójuk is megsérült, amit azonban a Sea Shepherd tagad, mint ahogy azt is, hogy lövedékekkel megsebesítettek volna két japán matrózt.

A japán bálnavadászoknak az előző bálnavadászidényben sikerült lerázniuk üldözőiket, és több mint 900 bálnát ejtettek el zavartalanul. Az idei kvóta 945 bálna. Bár a bálnák kereskedelmi célú vadászatát 1986 óta nemzetközi egyezmény tiltja, a japán kormány szeretné elérni, hogy a tilalmat szervezett vadászat váltsa fel, mivel Japánban évszázados hagyománya van a bálnahús fogyasztásának.

A japán bálnavadászok jelenleg az egyezmény egy kitételével bújnak ki a bálnavadászati tilalom alól. A megállapodás ugyanis lehetővé teszi, hogy kutatási célokra az egyezmény minden aláírója vadászhasson bálnákat.