Magyar bűnbandát lepleztek le Ausztriában

Vágólapra másolva!
Magyar állampolgárokból álló bűnbandát gyanúsít az osztrák rendőrség több százezer eurós kárt okozó, ausztriai betörések elkövetésével. A bűnözők főképp számítógépeket és laptopokat zsákmányoltak.
Vágólapra másolva!

Az osztrák hatóságok 433 ezer eurós kár okozásával vádolják azt a magyar bűnbandát, amelynek több mint egy évig tartó, széles körű nyomozás eredményeként bukkantak a nyomára. A bűnözőcsoport magját, a vizsgálat szerint feltehetően hét magyar állampolgár alkotja, akik negyvenkilenc alkalommal hatoltak be több osztrák vállalat telephelyére az alsó-ausztriai Baden, Mödling, Tulln, Korneuburg, Bécsújhely és Bécs környékén, valamint Stájerországban, Karintiában és Felső-Ausztriában.

A betörők Magyarországon vásároltak eszközöket, és folyamatosan váltogatták az ugyancsak Magyarországon bérelt járműveket. A főútvonalak mentén fekvő telephelyekről az elkövetők elsősorban számítógépeket és laptopokat loptak, de egyszerű kávéfőző-gépeket is elvittek.

Két férfit már őrizetbe vettek, két gyanúsított ellen pedig letartóztatási parancs van érvényben. A többi három feltételezett elkövetőt feljelentették.