Gyilkosság miatt ítéltek el egy amerikai tengerészgyalogost

Vágólapra másolva!
Nyolc év börtönre ítélték azt az amerikai tengerészgyalogost, akit azzal vádoltak, hogy hét társával részt vett egy iraki civil elrablásában és meggyilkolásában.
Vágólapra másolva!

Újabb amerikai tengerészgyalogost ítéltek el szombaton iraki gyilkosság ügyében. A 22 éves Robert B. Pennington tizedest 8 évi börtönnel és további 6 évi felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a katonai törvényszék. A katonát azzal vádolták, hogy egyike volt annak a nyolctagú kommandónak, akik tavalyi áprilisban Hamdaníja városban elraboltak és meggyilkoltak egy iraki civilt.

A tizedest emberrablásban és gyilkosságra való bűnszövetkezésben találták bűnösnek, ugyanakkor ejtették a gyilkosság vádját. Ha a katonai fellebbviteli bíróság helyben hagyja az ítéletet, a tengerészgyalogost lefokozzák és eltávolítják a hadseregből. Pennington volt az ötödik, akit ebben az ügyben elítéltek és eddig ő kapta a legsúlyosabb büntetést. A többieket 12 és 21 hónap közötti börtönre ítélték.