Hatvannégy halott egy indiai vonattűzben

Vágólapra másolva!
Legalább 64 ember meghalt, mikor merényletet követtek el ismeretlenek az India és Pakisztán között közlekedő Barátság-expresszen. A vonat két kocsija kiégett, a merényletben legalább 15-en megsérültek. A hatóságok szerint a két ország közötti békefolyamatot akarják a merénylők akadályozni.
Vágólapra másolva!

Legalább hatvannégyen meghaltak Észak-Indiában hétfőn, amikor robbanás következtében tűz ütött ki egy Pakisztánba tartó vonaton. A nyomozók szerint robbanószerkezet feltehetően a helyszínen talált két, gyúlékony anyaggal teli bőrönd lehetett. Az egyik bőröndöt az egyik kiégett vasúti kocsiban, a másikat pedig a síneken találták meg.

R. Velu vasútügyi miniszterhelyettes szerint 64 holtestet találtak a detonáció színhelyén. A rendőrség szerint az áldozatok között pakisztániak is voltak. Egy magas rangú kormányilletékes szerint az áldozatok többsége pakisztáni volt, de indiai biztonságiak is életüket vesztették. A PTI indiai hírügynökség előzőleg legkevesebb húsz áldozatról számolt be, míg az indiai vasúttársaság egyik illetékese szerint a robbanás 53 halálos áldozatot követelt.

Az indiai fővárosból a pakisztáni határ közelében lévő Atariba tartó Samdzshauta (Barátság) Expressz két kocsija borult lángba, Újdelhitől 80 kilométerre északra. Az utasok a határon egy másik vonatra átszállva utaztak volna tovább pakisztáni Lahorba.

A vonaton 610 utas tartózkodott. Több mint 15 sebesültet a közeli Panipat kórházába szállítottak. A két kiégett vagonból 42 holttestet emeltek ki a helyi televízió jelentése szerint. A Times Now televízió értesülései szerint a mentőszolgálatok másfél órával a robbanás után értek a helyszínre.

A Barátság Expressz a két rivális atomhatalom között közlekedő egyetlen vonat. Vinu Narain Mathur, az Északi Vasút vezérigazgatója szerint a vonat szabotázsakció célpontja volt. Manmohan Szingh indiai kormányfő szóvivője, Szanjara Baru szerint a kettős robbanás vélhetően terrorcselekmény volt. Lalu Praszad, a vasút ügyeinek minisztere úgy vélte, a merénylet célja az India és Pakisztán közötti békefolyamat destabilizálása. Az NDTV értesülései szerint Mien Hursid Mehmud Kaszuri pakisztáni külügyminiszter hétfőn Indiába utazik.