Cunami-riadót fújtak Indonéziában

Vágólapra másolva!
Erős tenger alatti földrengés volt Indonézia partjainál. Egy helyi rádió szerint az emberek a rengés után pánikszerűen hagyták el a tengerpartot, mivel szökőár kialakulásától tartanak.
Vágólapra másolva!

A Richter-skála szerinti 6,6-os erősségű földrengés volt kedden Indonézia észak-keleti részén, a hatóságok szökőárriadót rendeltek el, sok helyütt az emberek pánikba estek. Az amerikai földtani intézet előzőleg 6,9-es rengést jelzett. Epicentruma a Maluku-szigetek tartományi fővárosától, Ternatétól 210 kilométerre észak-keletre, a tengerszint alatt 31 kilométer mélyen volt.

Az indonéziai meteorológiai és földtani intézet szerint a földrengés szökőárt okozhat. Az El Shinta rádióállomás beszámolója szerint a rengések miatt az emberek rémülten elhagyták otthonaikat, és egy szállodát kiürítettek Ternatéban. Halálos áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek jelentések.

Indonézia a csendes-óceáni "tűzgyűrű" része, ahol a tektonikus lemezek ütközése gyakran szeizmikus és vulkánikus tevékenységgel párosul. A 2004. december 26-án az indonéziai partok közelében történt, 9,1-es erősségű földrengés okozta szökőárnak legkevesebb 230 ezer halottja volt 11 országban.