Uniós támogatást kért Mahmúd Abbász Berlinben

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Németország támogatását kérte a palesztin nemzeti egységkormány megalakításához Mahmúd Abbász palesztin elnök. A palesztin elnök csütörtök este érkezett Berlinbe, ahol Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel tárgyalt, pénteken pedig Angela Merkel kancellárral találkozik.
Vágólapra másolva!

A palesztin nemzeti egységkormány megalakításához kért támogatást Németországban Mahmúd Abbász palesztin elnök. A német külügyminiszter tájékoztatta a palesztin vezetőt az Egyesült Államokat, Oroszországot, az Európai Uniót és az ENSZ-t tömörítő közel-keleti kvartett előző napi, ugyancsak Berlinben tartott tanácskozásáról, s ennek kapcsán arról, hogy a kvartett támogatja a palesztin nemzeti egységkormány felállítását. Feltételnek tekinti ugyanakkor Izrael létezésének elismerését, az erőszakról való lemondást, továbbá az Izrael és a palesztinok között, korábban létrejött megállapodások elismerését.

A palesztin elnök rendkívül fontosnak nevezte a rivális palesztin szervezetek, a Hamász és a Fatah között február 8-án Mekkában létrejött megállapodást, azt hangoztatva, hogy a legfontosabb célt, a vérontás elkerülését ezáltal sikerült megvalósítani. Abbász azt hangoztatta, hogy - mint fogalmazott - a két állam vízióját, egy független palesztin állam létezését Izrael állam mellett a palesztinok számára kötelező érvényűnek tekinti. Egyidejűleg ígéretet tett az erőszakról való lemondásra, továbbá az Izrael és a palesztinok között, korábban létrejött megállapodások tiszteletben tartására.

Abbász - értesülések szerint - megerősítette azt az elvárást, hogy a nemzeti egységkormány megalakulása esetén a Nyugat felújítja majd azoknak a segélyeknek a folyósítását, amelyeket a radikális Hamász-kormány létrejötte után fagyasztott be. A palesztin vezető a bojkottot igazságtalannak nevezte, s annak megszüntetését sürgette.