Elsüllyedt a kigyulladt indonéz komphajó

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, hárman eltűntek vasárnap, mikor elsüllyedt egy indonéz komphajó. A vízijármű korábban kigyulladt, a tűz közel negyven halálos áldozatot követelt.
Vágólapra másolva!

Nyomozókkal a fedélzetén süllyedt el vasárnap az az indonéz komphajó, amelyik a héten gyulladt ki. Egy ember meghalt, három társának nyoma veszett - közölte egy kórházi illetékes és egy szemtanú.

A tűznek korábban már közel negyven halálos áldozata volt. A Levinán csütörtökön ütött ki tűz a parttól nyolcvan kilométerre, később a jakartai Tanjung Priok kikötőjébe vontatták. A hajó vasárnap süllyedt el, miután a közlekedésbiztonsági bizottság szakemberei és a rendőrség törvényszéki szakértői megérkeztek a fedélzetre - közölte Frederick Kalembang, a légi és tengerészeti rendőrség illetékese.

Folytatják a kutatást az eltűntek után - mondta a tábornok, aki további részleteket nem közölt. Egy halászhajó 21 újabb holttestet emelt ki a tengerből - közölte vasárnap a haditengerészet szóvivője.

Az indonéz vöröskereszt adatai szerint 122-en tűntek el, a szervezet azonban nem zárta ki, hogy több túlélő nem jelentkezett a hatóságoknál. A komp több mint 300 utassal a fedélzetén hajózott ki Jakarta kikötőjéből, de az utasok pontos számát a megbízhatatlan utaslista miatt nem lehet pontosan tudni.