Meggyilkoltak három franciát Brazíliában

Vágólapra másolva!
Brutálisan meggyilkoltak három francia állampolgárt, egy brazil nem kormányzati szervezet vezetőit Rio de Janeiróban kedden.
Vágólapra másolva!

Egy házaspár, a 36 éves Delphine Douyere és a 42 éves Christian Doupes, valamint barátjuk, a 38 éves Jérome Faure egyfajta belső leszámolás áldozata lett. A szegény fiatalokat támogató Terra Ativa segélyszervezet vezetői voltak, és a szervezet volt, sikkasztással gyanúsított brazil pénztárosa és két, ezer-ezer reálért (370-370 euró) felbérelt cinkosa végzett velük.

A szomszédok által riasztott rendőrök azonnal elfogták a fő bűnöst, a 25 éves Tarsio Wilson Ramirezt, aki vérfoltos ruhában a segélyszervezet pénzesládájával éppen elhagyni készült a tett helyszínét. A több évi munka után tavaly szeptemberben elbocsátott fiatalember azt állította, csak rá akartak ijeszteni a franciákra és ki akarták szedni belőlük, hogy mennyit tudnak és milyen bizonyítékaik vannak a sikkasztásról.

A rendőrség szerint azonban előre kitervelt gyilkosság történt, amit az is bizonyít, hogy az elkövetők karneváli maszkokat, sebészkesztyűket és késeket vásároltak, tehát készültek a tettre. A szervezet székhelyén csak Doupest találták meg, őt megkötözték és megkínozták. Közben megjelent a másik két francia, és a nyomokból ítélve közelharcot vívtak életükért, de sikertelenül, mindhármukat megkéselték.

Tarsio Wilson Ramirez a rendőrségen azt vallotta, hogy 80 ezer reált (30 ezer eurót) sikkasztott el. Újságírók kérdésére pedig azt mondta, hogy Delphine Douyere nagy fizetést kapott, ő meg nagyon alacsonyat.

A házaspár után egy kétéves kisfiú maradt árván.