Ütődött paradicsommal menti a Földet az [origo]

Tavaszi mező illatát árasztó, finom dagonyából kinyert ízletes zöldségragu - ez az [origo] szemétevést tesztelő római riportjának termése. Tapasztalataink szerint a szemét nem mindig undorító, de jól kell választani. Kukázni viszont egész napos komoly elfoglaltság, a lazaság büntetése a korgó gyomor, válogatni pedig nem lehet. Merüljön alá velünk néhány kukába!

Nyugis környék, szép házak, sok öreg szomszéd - Róma egyik csendes kerületéből indult az [origo] egyszemélyes guberálókülönítménye hétfő reggel, hogy utánajárjon: igaz-e, amit a külföldön csövező stoppos ismerősök és egy radikális társadalomkritikai mozgalom tagjai állítanak. Tartható-e az az elmélet, hogy a városi kukák emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősített tartalma sokszor kincseket rejt?

Az első biztató jel, hogy az egyébként általában kevés meglepetéssel szolgáló utca kellős közepén kora délelőtt, az átható napsütésben férfi vizelt. Népesebb csoport figyelte egyetlen szó nélkül. A szokatlan látvány jól jött a kezdeti lámpaláz leküzdésére: ha ezen ennyire nem lepődik meg senki, akkor talán azon sem fognak fennakadni, ha kibelezek pár kukát.

Az akció előkészítése napokig tartott, főleg a kezdeti finnyáskodás vitt el sok időt. Hosszas mérlegelés tárgya volt például, hogy hol érdemes kezdeni, milyen ruhában érdemes kukázni. Nehéz dönteni, úgyhogy végül maradt a meleg tavaszi időjáráshoz illő, könnyű öltözet, szokványos utcai ruha: farmer, tornacipő, pulcsi, kiegészítve néhány nejlonzacskóval és egy pár kesztyűvel. Célpont a római belváros egyik piaca, a Campo de' Fiori.

Tavaszi mező és nyalánkságok

"Persze, persze, egész nyugodtan, csak zárd jól vissza a zsákok száját" - vonja meg a vállát rövid csodálkozás után a piacon dolgozó kukás, aztán otthagy. A téren a szokásos kép: lézengő helyiek és turisták mustrálják a mindig szép árut, a zöldségesek sürgölődnek, a virágárusok bolondítják a lányokat.

A tér egyik sarkában általában dolgozik egy halárus. Pultja egy lámpaoszlop alatt áll, az oszlopon sirály ül. A halas fütyül, a sirály nekirugaszkodik, a férfi halat dob a levegőbe, a sirály röptében elkapja, tesz egy kört, visszaül, és várja az újabb füttyöt.

Most se halas, se sirály nincs, csak 10-12 hatalmas szemeteszsák a tér közepére hordva. Gyanakvás, fenntartások, lámpaláz megint, de végül győz az éhség: a kimaradt reggeli és a környék éttermeiből kiszűrődő illatok megmozdítják a gyomrot. Vagy a zsákok mélye és a guberálás, vagy nagy eséllyel ugrik a mai ebéd. Nincs mit tenni.

Az első meglepetés: kifejezetten jó a szemét szaga. Persze nem valami ömlesztett, többnapos moslékról van szó, hanem a reggel óta a piacon felhalmozódott maradékról: zöldségekről lehámozott maradványok, selejtes áru, eladhatatlan holmi.

A második meglepetés: a tartalom tapintása. Kellemesen nedves, enyhén langyos dagonya, de egyáltalán nem visszataszító, inkább friss, mint állott. Kifejezetten jó érzés turkálni benne még kesztyű nélkül is. Tavaszi mező kaszálás után.

Cukkíni, saláta, brokkoli

A 110 literes zsákok tele vannak nyalánkságokkal. Van köztük néhány használhatatlan, dugig articsókahéjjal, meghatározhatatlan levelekkel, de az egyikből például apró cukkínik kerülnek elő tucatszámra. Illatra, kinézetre frissek, hibátlanok, bár kicsit csenevészek.

A legtöbb kupacba mélyen bele kell ásni, hogy a használható darabok előkerüljenek, de szinte mindenhol akad valami: kicsit ütődött paradicsom - jöhet; egész fej apró saláta - ez is; zellerszárak (halványítózeller), darabokra hullott, de hibátlan brokkoli - zacskóba velük!

Körülbelül húsz perc guberálás után megvan az ebédrevaló, még egyszer ennyi, és nem lenne gond a vacsorával sem. A zöldségeseket és a piacozókat nem foglalkoztatja a látvány, egyedül egy idősödő olasz férfi érdeklődik gyanakodva. Hosszan mesél az életéről - világcsavargó, volt már mindenhol, sőt, milliomos, sőt, mindent tud -, a fociról, az olasz nőkről oktat, de végig hitetlenkedik: "Tényleg újságíró vagy?" Búcsúzáskor próbálja kikerülni a kézfogást, de nem ússza meg a dolgot.

A kéregető cigánylány viszont csak mosolyog, látja, hogy nem vérre megy a dolog. Igaza van, teljesen rutintalan vagyok. Ahelyett, hogy a lehető legtöbb használható anyagot nyerném ki a zsákokból, sietek haza az ebéddel. A kaja finom, de estig nem tart ki. Úgy látszik, a tisztességes kukázás napi 5-6 órás aktív elfoglaltság.

Az éhség pedig állandó velejárója a guberálásnak. Bár az ebéd egész kiadós, délután már átkozom magam, amiért figyelmetlenségből otthagytam két majdnem teljesen ép paprikát, amelyek az egyik zsák aljából kacsintottak ki. Estére a helyzet rosszabbodik, kerítenem kell valami kaját. Kár volt veszni hagyni azt az articsókák között megbújó, kicsit nyomott fél vérnarancsot.

Sáling Gergő - Róma