Félszáz halott egy indonéziai repülőbalesetben

Vágólapra másolva!
Hírügynökségi jelentések szerint 49, a helyi hatóságok szerint 21 ember meghalt, amikor leszállás közben kigyulladt és kiégett egy utasszállító repülőgép Indonéziában. A gép feltehetőn túl nagy sebességgel landolt.
Vágólapra másolva!

Ellentmondó infomrációk érkeztek arról, mennyi áldoazat van annak azb indonáziai repülőbalesetnek, amelyben leszálláskor kigyulladt, majd kiégett egy Boeing Yogjakarta repülőterén. Az első híradások szerint legalább 49-en meghaltak, ám egy kormánytisztviselő 21 halottat és 96 sebesültet erősített meg. Ez utóbbiakat törésekkel és égési sérülésekkel három helyi kórházban ápolják. Az utasszállítón összesen 140 embert tartózkodott.

A halottak nemzetiségét egyelőre nem közölték. John Howard ausztrál kormányfő televíziós sajtókonferencián ugyanakkor megerősítette, hogy a gépen legalább 10 ausztrál állampolgár utazott, diplomaták és újságírók, akik Alexander Downer külügyminiszter és Phillip Ruddock igazságügy-miniszter indonéziai látogatására érkeztek a délkelet-ázsiai országba.

Az egyik túlélő, Din Syamsuddin, a második legnagyobb indonéz iszlám szervezet, a Muhammadiyah elnöke, aki épp azért utazott Yogkartába, hogy Downerral találkozzék, elmondta: aludt a szerencsétlenség idején. Érezte, hogy a gép kétszer keményen a leszállópálya betonjához csapódik, majd minden elsötétült. Ekkor sűrű füst lepte el az utasteret, és emberek jajveszékelését hallotta. Amikor a vészkijáraton keresztül elhagyta a gépet, még sokan voltak a gépben.

A tűz a helyi idő szerint reggel hét órakor leszálló Boeing 737-400-as orrfutójában keletkezett, innen terjedt át a géptörzsre. Az eddigi vizsgálatok szerint a gép túlságosan nagy sebességgel szállt le, ezért szaladt le kifutópályáról és gyuladt ki. A gép egyes darabjai, köztük a kerekek és a szárnyak roncsai a baleset során a kifutópályán maradtak.

Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök átfogó vizsgálatot rendelt el a szerencsétlenség ügyében, hogy tisztázzák, nem merénylet vagy más szabotázs-akció történt-e.