Sarkozyt hozta ki győztesnek egy közvélemény-kutatás

Vágólapra másolva!
Ha Franciaországban most tartanák meg a májusban esedékes elnökválasztás második fordulóját, úgy a jobboldal jelöltje, Nicolas Sarkozy a szavaztok 54 százalékát kapná meg, míg baloldali vetélytársa, Ségolene Royal a választók 46 százalékának a bizalmát élvezné - mutatnak rá egy kedden Párizsban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adatai.
Vágólapra másolva!

Az Ipsos/Dell intézet és a Le Point című lap szondázása alapján azonban megkérdezettek 14 százaléka úgy nyilatkozott, hogy elmegy voksolni, de nem nevezte meg jelöltjét. A felmérés szerint Sarkozy az első fordulóban a szavazatok 32,5 százalékára számíthat, míg Royal 26,5 százalékára. Őket követné a középutas François Bayrou 18,5 százalékos eredménnyel, a negyedik helyen pedig a szélsőjobboldal jelöltje, Jean-Marie Le Pen végezne 13 százalékos támogatottságával.

Mögöttük messze lemaradnának a többi elnökjelöltek, vagyis a kommunista Marie-George Buffet (2 százalék), a szélsőbalos Olivier Besancenot (2), valamint Arlette Laguiller (1,5), a globalizáció-ellenes José Bové (1), a zöldek jelöltje, Dominique Voynet (1) és a szélsőjobbos Philippe de Villiers (1).

A reprezentatív felmérést március 3-án, 5-én és 6-án telefonon végezték el 1135 embert bevonva a szondázásba.