A titokzatos Jézus óvta a bujkáló maffiavezért

Vágólapra másolva!
Titokzatos, nagyhatalmú védelmezője lehetett Bernardo Provenzano tavaly elfogott olasz maffiavezérnek az olasz nyomozók szerint. A maffiózó titkosírással papírra vetett üzeneteiben Jézus néven emlegetett alak a rendőrök szerint befolyásos politikus vagy a nyomozók közé beépült kém.
Vágólapra másolva!

A tavaly 43 évi bujkálás után elfogott olasz maffiavezérnek, Bernardo Provenzanónak a feltételezések szerint volt egy nagyhatalmú és eddig nem azonosított védelmezője - állítja a Guardian a férfi ügyét vizsgáló egyik ügyész könyvére hivatkozva. Az ügyész szerint a maffiaellenes olasz nyomozócsoportok minden erejüket megfeszítve próbálják helyére tenni a hiányzó mozaikot.

A titokzatos figuráról csak annyit lehet tudni, hogy Provenzano "imádott Jézus Krisztusom" néven emlegette. A nyomozóknak akkor tűnt fel a figura, amikor Provenzano titkosírással papírra vetett üzeneteit próbálták kibogozni. A helyetteseinek írt utasítások között egy helyen beszámol egy esetről, amikor majdnem elfogták, de megjegyzi, hogy "imádott Jézus Krisztusom gondoskodott rólam".

A gyanú szerint a titkos védelmező befolyásos politikus vagy az olasz biztonsági szolgálatokba mélyen beépült kém lehet. A nyomozók már az FBI kódfejtőit is segítségül hívták, hogy rá tudjanak jönni a Provenzano több kötetnyi Bibliájában olvasható feljegyzések értelmére.

Provenzano az 1990-es évek óta bujkált Szicílián, Corleone közelében, egy tanyán.