Ankara kifüstölné az Irakban rejtőző kurd lázadókat

Vágólapra másolva!
A török hadsereg egyik vezetője szombaton ismét azt az ankarai álláspontot hangoztatta, hogy Törökországnak a nemzetközi jog értelmében joga van csapatokat vezényelni Észak-Irakba, ha azt szükségesnek látja az ott rejtőző törökországi kurd lázadók leverésére.
Vágólapra másolva!

Ilker Basbug tábornok, a török szárazföldi haderő főparancsnoka ezt ugyanazon a napon jelentette ki, amikor Núri al-Máliki iraki kormányfő egy bagdadi nemzetközi konferencián arra szólította fel a szomszédos országok, köztük Törökország képviselőit, hogy párbeszéd útján rendezzék regionális vitáikat.

Török részről nem először fenyegetőznek egy iraki területre átnyúló katonai akcióval. A mostani kijelentés időzítése minden bizonnyal a hadseregnek azt a félelmét tükrözi, hogy a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) a tavasz beköszöntével ismét fokozza majd törökországi erőszakcselekményeit. Basburg szavai szerint a PKK akár 3800 gerillája is Észak-Irakban rejtőzhet, döntően a határ túloldalán húzódó hegyvidéken.

Elemzők szerint alig valószínű, hogy Törökország nagyszabású inváziót indítana Észak-Irak ellen, nem kizárt azonban, hogy kommandós bevetéseket vagy légi csapásokat hajt végre, különösen, ha a politikusok szükségét érzik annak, hogy az idén esedékes választások előtt határozottságot mutassanak fel a terrorizmussal szemben.