Vallott a késelő kamionos

Vágólapra másolva!
Bevallotta tettét, de azt állította, önvédelemből szúrt az a magyar kamionos, akit egyik társa megölése és két másik sofőrkollégája megsebesítése miatt vettek őrizetbe Olaszországban. A kamionosok vasárnapra virradó éjjel keveredtek vitába egy olasz-francia határon fekvő kisváros parkolójában. Egyikük meghalt, ketten kórházba kerültek, miután társuk egy 20 centiméteres pengéjű késsel esett nekik, egyelőre ismeretlen okból.
Vágólapra másolva!

Bevallotta tettét az olasz hatóságoknak az a magyar kamionos, aki vasárnapra virradóra leszúrta egyik társát és súlyosan megsebesített két másikat. A férfi azt állította, hogy önvédelemből ölt. A késeléssel végződő verekedés a magyar kamionosok között az olaszországi Ventimiglia közelében tört ki egy parkolóban.

A 43 éves tettes, akit a gyilkosság helyszínétől néhány méterre, késsel a kezében vettek őrizetbe szándékos emberölés, emberölési kísérlet és súlyos testi sértés gyanújával, eddig ismeretlen okból szúrta le 35 éves kollégáját. Két másik férfit, egy 53 és egy 44 éves, szintén magyar állampolgárt súlyos sérülésekkel szállítottak a sanremói, illetve a bordigherai kórházba. Mindketten a tüdejükön szenvedtek sérüléseket.

A kamionosok az olasz-francia határváros mellett várakoztak, miután Franciaországban szombat este 22 órától tilos a kamionforgalom. A rendőrségi jelentések szerint Spanyolországba tartottak. A hatóságok szerint mind a négyen erősen ittas állapotban voltak, ami összefügghetett azzal, hogy az áldozatnak éppen vasárnap lett volna a születésnapja. Az azonban eddig nem derült ki, hogy az alkohol vagy más nézeteltérés váltotta-e ki a tragédiába torkolló szóváltást, amelynek végén egyikük egy több mint 20 centiméteres pengehosszúságú késsel szíven szúrta társát. A tettes, akit két órán át hallgatott ki a sanremói ügyész egy olasz ügyvéd jelenlétében, azt állította, hogy egy 4-5 fős csoport megtámadta őt, erre védekezésül kést rántott és vagdalkozni kezdett vele.

A milánói magyar főkonzulátus szerint az olasz hatóságok nem léptek kapcsolatba velük a történtek kapcsán, csupán az egyik kórházban fekvő sérült hozzátartozóinak kérésére jártak el. A konzulátus hivatalos értesítést nem kapott a sebesültek állapotáról, sem arról, hogy kórházban ápolják-e még őket.