Vágólapra másolva!
Kórházba szállították kedden Morgan Tsvangirait, a zimbabwei ellenzék vezérét. A politikust két napja vették őrizetbe egy nem engedélyezett tüntetésen, ám a rendőrök annyira megverték, hogy orvosi ellátásra szorult. A súlyos gazdasági válság miatt vasárnapra összehívott tüntetésen egy embert megöltek, és több tucatnyi aktivistát őrizetbe vettek a rohamrendőrök.
Vágólapra másolva!

Orvosi kezelésre kórházba vitték kedden a zimbabwei ellenzék vezérét, közvetlenül bírósági meghallgatása után. Morgan Tsvangirai kétnapos fogság után került a bíróság elé. Őrizete alatt azonban súlyosan bántalmazták őrei. Ügyvédje szerint fejsérüléseket, zúzódásokat szenvedett, és a verésektől le is sántult.

Tsvangirait körülbelül 100 ellenzéki aktivistával közösen vezették a nagy erőkkel védett bíróság elé. Hogy pontosan mivel vádolják, azt még nem tudni - írja a BBC. A politikusnak nem ez az első összetűzése az országot 1980 óta irányító Robert Mugabe elnökkel. Az ellenzéki Demokratikus Változás Mozgalmát (MDC)1999-ben létrehozó, majd a 2002-es elnökválasztáson sikertelenül induló Tsvangirai ellen eddig háromszor emeltek vádat hazaárulás miatt, de minden esetben ejtették a vádat.

A politikust még vasárnap vették őrizetbe a hatóságok egy nem engedélyezett tüntetésen a zimbabwei fővárosban, Hararéban. Az ország politikai és gazdasági válságának megvitatására összehívott gyűlést rohamrendőrök verték szét, akik egy embert agyon is lőttek.

A vasárnapi rendőri támadást élesen elítélte a nemzetközi közvélemény, ám a zimbabwei információs miniszter szerint a rendőri akcióra azt követően került sor, hogy az ellenzéki tüntetők megtámadták a rendfenntartókat, autókat rongáltak meg, kirakatokat törtek be és járókelőket vertek. A tüntetés egyik BBC-nek nyilatkozó résztvevője szerint az indulatok azt követően szabadultak el az eredetileg békésnek indult gyűlésen, hogy az éppen beszédre készülő Tsvangirait a rendőrök erőszakkal elvezették.

Zimbabwéban egy hónapja is voltak erőszakos tüntetések, a kormány azt követően tilalmat vezetett be a politikai demonstrációkra. Az országban az egyre mélyülő gazdasági válság okoz elégedetlenséget. A hatalmas munkanélküliséget a világon jelenleg legmagasabb, 1700 százalékos infláció súlyosbítja.