A visszatérés küszöbén áll Castro

Vágólapra másolva!
A hírek szerint egyre javul Fidel Castro állapota. Egyik minisztere szerint hamarosan visszatér az állam élére, Evo Morales bolíviai elnök azt is tudni véli, hogy április 28-án jelenik majd meg a nyilvánosság előtt. Eközben bebörtönzött ellenzékiek feleségei tüntetnek Havanna utcáin.
Vágólapra másolva!

A súlyos műtét után lábadozó Fidel Castro kubai elnök részt vesz a döntéshozói folyamatokban, és rövidesen visszatér az állam élére - közölte Yardira García, az alapvető iparágak minisztere. "Valamennyien azt várjuk, hogy rövidesen aktívabb módon lesz velünk... Parancsnokunk állapota javul és egyre inkább részt vesz az ország számára fontos döntések meghozatalában. Mindenre odafigyel" - mondta a miniszter sajtótájékoztatóján.

Castro, aki augusztusban lesz 81 éves, tavaly július 27-én átmenetileg az öccsére, Raúl Castróra bízta a kormányzást, miután bélműtétet hajtottak végre rajta. Egy január 30-án közzétett videofelvétel tanúsága szerint az államfő jó fizikai állapotban van.

Evo Morales bolíviai elnök helyi lapok szerint vasárnap közölte: Fidel Castro április 28-án Havannában megjelenik a nyilvánosság előtt egy regionális gazdasági tanácskozás alkalmával.

Kedden Havannában szóváltásba keveredtek a politikai foglyok feleségei és a Castro-rendszer támogatói. A Nők Fehérben nevű ellenzéki mozgalom képviselői "Szabadságot!" jelszóval vonultak fel, mire a kormány támogatói "Sokáig éljen Fidel" kiáltásokkal válaszoltak. Sérülésekről vagy őrizetbe vételekről nem érkeztek hírek.

A Nők Fehérben képviselői szombat óta mindennap tüntetnek arra emlékezve, hogy 2003. március 18-tól három napon át a hatalom 75 ellenzékit vett őrizetbe, akiket súlyos börtönbüntetésre ítéltek a kormány megdöntésére irányuló kísérlet vádjával. Tizenhatot közülük azóta egészségügyi okokból szabadlábra helyeztek, ötvenkilencen továbbra is rács mögött vannak.