A 2007-es IPCC-jelentés elemzése - 2. rész: A közelmúlt tényei

A szakma és a közvélemény is izgatottan várta az ENSZ klímaváltozási testülete, az IPCC által február 2-án közzétett összefoglaló áttekintést, mely egy hatéves munka lezárása. A főbb megállapításokat már bemutattuk olvasóinknak, új cikksorozatunkban azonban részletes elemzéseket közlünk, nemzetközileg elismert hazai szakemberek tollából. Sorozatunk második részében a klímaváltozást kiváltó közelmúltbeli tényeket vesszük sorra.

Az IPCC-t az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) hívta életre még 1988-ban. A szervezet fő feladata, hogy az előzetes szakmai lektoráláson átesett, a nemzetközi szakirodalom első vonalában megjelenő írások alapján a szaktudományok és a döntéshozók számára hitelesen adja közre a klímaváltozás tényeit, konszenzussal bíró megítéléseit és a vitatott kérdéseket.

A 2007-es jelentés elemzése második részének szerzője ismét Mika János éghajlatkutató, az Országos Meteorológiai Szolgálat osztályvezetője, aki a klímaváltozást kiváltó közelmúltbeli tényeket veszi sorra. Azok magyarázatát, valamint a jövőre vonatkozó állításokat következő cikkünk ismerteti.

Az éghajlatot módosító emberi hatások

A szén-dioxid légköri koncentrációja az ipari forradalom előtti 280 ppm körüli értékről 2005-re 379 ppm-re nőtt (ppm: milliomod térfogatszázalék: 1 millió levegőmolekulából ennyi a szén-dioxid). A második legfontosabb üvegházgáz, a metán koncentrációja a légkörben 0,715-ről 1,774 ppm-re nőtt ez idő alatt. Mindkét mai érték messze magasabb, mint az utóbbi 650 ezer évben bármikor! A szintén üvegházhatású dinitrogén-oxid légköri mennyisége 0,270-ről 0,319 ppm-re nőtt 2005-re.

Az üvegházhatás fentiek miatti erősödése az ipari forradalom óta eddig 2,3 W/m²-rel tolta el Földünk energiamérlegét. Ez az érték a Napból itt maradó energiának csupán egy százaléka, de e változás 1/5 része az utolsó tíz évre esik! (A pontosság kedvéért: az energiamérleg gyorsan helyreáll, de csak a korábbinál magasabb hőmérsékleten. Éppen ez az üvegházhatás lényege.)

A légköri aeroszolok összetevői (elsősorban a szulfátok, a különféle szerves aeroszolok, a nitrátok és a szálló por) ugyanakkor a légkör sugárzási mérlegét ezzel ellentétes irányban módosították, azaz gyengítették a melegedést. Az aeroszolok közvetlen hatása, amely főleg a napsugárzás visszafelé szórását jelenti, mintegy -0,5 W/m², a felhők összetételét módosító indirekt hatása pedig további -0,7 W/m² volt az ipari forradalom óta. Ma már ezeket az értékeket sokkal pontosabban tudjuk megbecsülni, mint a 2001-es előző jelentésben, és világosan látszik, hogy a fenti számok bizonytalansági sávja már semmiképpen nem tartalmazza a zérus lehetőséget, vagyis, hogy az üvegházhatás kioltásával esetleg nem lenne változás a légköri sugárzás mérlegében. Ma már egyértelmű, hogy a legerősebb aeroszol-hatás sem kompenzálhatja az üvegházhatás erősödését. További kisebb hatások, mint a földhasználat változásai vagy a hó növekvő széntartalma miatti gyengébb visszaverő-képesség további -0,1 - -0,2 W/m²-rel csökkentették az előbb ismertetett, üvegházhatás okozta változást.

A naptevékenység természetes ingadozásainak hatását a jelentés legvalószínűbb értékként a korábbi becslés alig felében, 0,12 W/ m²-ben állapítja meg.

Mindezek összességeként megállapítható, hogy az üvegházhatás erősödését a kompenzációs hatások együttesen sem tudják semlegesíteni, az energiamérleg a legoptimistább kompenzációs-hatás becslések mellett is egyértelműen a pozitív értéket mutat, azaz globális felmelegedést jelez.