Megszavazták az iraki csapatkivonást

Vágólapra másolva!
A washingtoni képviselőház az afganisztáni és iraki hadi költségvetési törvény keretében pénteken megszavazta az iraki csapatkivonás menetrendjét, ami után George Bush amerikai elnök azzal vádolta meg a demokrata párti képviselőket, hogy akadályozzák az Irakban harcoló katonákat feladatuk elvégzésében.
Vágólapra másolva!

Az afganisztáni és iraki háború folytatására, valamint hazai terroristaellenes intézkedésekre 124 milliárd dollárt előirányzó tervezet az első olyan kongresszusi állásfoglalás, amely az elnök számára kötelező érvénnyel előírja az Irakban harcoló amerikai csapatok kivonásának menetrendjét. A törvényjavaslat szövege szerint az Egyesült Államoknak legkésőbb 2008 szeptemberéig ki kell vonnia csapatait az arab országból.

A washingtoni kongresszus alsóháza 218-212 arányú szavazással fogadta el a törvényjavaslatot. Az iraki csapatkivonási menetrenddel kapcsolatban a törvényhozás teljességgel megosztott, még a demokrata párti ellenzék sem egységes. A 233 fős ellenzék alig néhány szavazattal tudta megszerezni a tervezet elfogadásához szükséges többséget a 435 tagú házban.

A törvénytervezet valószínűleg nem jut át változatlanul a szenátuson, ahol több demokrata politikus ellenzi konkrét kivonási időrend kijelölését, és az ellenzék mindössze két szavazatnyi többséggel rendelkezik. Ezenkívül George Bush is jelezte, megvétóz minden olyan javaslatot, amely csapatkivonási menetrendet írna elő.

A képviselőház demokrata vezetői ennek ellenére azzal érveltek a tervezet vitájában az utóbbi napokban, hogy a javaslat alsóházi elfogadása fontos lépést jelent a háború befejezése felé. Ez az első kötelező érvényű kongresszusi állásfoglalás az ötödik éve tartó, több mint 3200 amerikai katona halálát okozó háború lezárására - mutattak rá.

Bush a szavazás után egy órával oldalán háborús veteránokkal és jelenleg harcoló katonák családtagjaival kiállt a Fehér Házban, és azzal vádolta meg a demokrata pártiakat, hogy politikai színjátékot rendeztek, hátráltatják, hogy a szükséges anyagi eszközök eljussanak az Irakban szolgálókhoz. "A képviselőház szűk többsége felelőtlenül egy olyan hadi költségvetési törvényjavaslatot fogadott el, amelynek törvénnyé válására nincs esély, és nem visz minket közelebb ahhoz, hogy a katonák megkapják a feladatuk ellátáshoz szükséges eszközöket" - mondta az elnök.