Újabb madárinfluenzás haláleset Kínában

Vágólapra másolva!
Újabb madárinfluenzás emberi megbetegedésről, illetve halálesetről tettek bejelentést szerdán Kínában.
Vágólapra másolva!

Az ország keleti részén fekvő Anhui tartomány kormányzata közölte, hogy egy 16 éves kamasz fiú kedden belehalt betegségébe a tartomány Bengbu városának kórházában. Március 18-án szállították kórházba, de orvosai már nem tudtak segíteni rajta. A kínai járványügyi központ laboratóiumi vizsgálata kimutatta, hogy az elhunyt páciens a madárinfluenza H5N1-es vírusával fertőzödött meg.

A helyi egészségügyi szervek megfigyelés alatt tartják az elhunyt páciens környezetét, de eddig senki másnál nem észlelték a madárinfluenza tüneteit Pengpu városában.

A kínai egészségügyi minisztérium hivatalosan is tájékoztatta az esetről az Egészségügyi Világszervezetet