A szenátus is rábólintott az iraki csapatkivonásra

Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház után a szenátus is elfogadta az afganisztáni és iraki katonai szerepvállalás költségvetéséről szóló törvényjavaslatot, amely előírja az elnök számára az iraki csapatkivonást. Bush ismét jelezte: megvétóz minden olyan kezdeményezést, amely kivonási menetrendet szab meg.
Vágólapra másolva!

A felsőház 51-47 arányú szavazással fogadta el a törvényjavaslatot; az eredmény tehát a képviselőházi szavazáshoz hasonlóan szinte hajszálon múlott; az alsóházban múlt pénteken 218-212-es szavazati eredménnyel döntöttek a javaslatról.

A 122 milliárd dolláros kiegészítő katonai költségvetési javaslat két változatát most egyeztetni kell a két ház között. A végső, George Bush elnök elé kerülő verzióban biztosan szerepelni fog az iraki csapatkivonás menetrendje, de még nem tudni, milyen formában. Míg ugyanis a képviselőház kötelező jelleggel írja elő az amerikai fegyveres erők főparancsnoki posztját betöltő elnök számára az Irakban állomásozó csapatok kivonását legkésőbb 2008 szeptemberéig, addig a szenátorok csak ajánlásképpen jelölnék meg a csapatkivonás határidejét 2008. március 31-ben.

George Bush elnök még a szenátusi név szerinti szavazás idején is képviselőházi republikánus politikusokkal tárgyalt. Az egyeztetés után a sajtó képviselői előtt megismételte határozott szándékát: nem ír alá semmilyen törvényt, amely konkrét kivonási menetrendet rögzít, vagyis amely "korlátozza a szárazföldi csapatok parancsnokait Irakban".

Az ötödik éve tartó iraki hadműveletek eddig több mint 3200 amerikai katona életét követelték, a költségek meghaladják a 350 milliárd dollárt.