Vietnamban 8 évi börtönre ítéltek egy ellenzéki papot

Vágólapra másolva!
Nyolc évi börtönre ítéltek kormányellenes tevékenység miatt pénteken Vietnamban egy máskéntgondolkodó katolikus papot, aki a tárgyaláson a kommunista párt vezetőit szidalmazta.
Vágólapra másolva!

A közép-vietnami Hue városi bírósága azzal vádolta a 60 éves Lyt, hogy kormányellenes dokumentumokat terjesztett, és külföldi szervezetek tagjaival tartott kapcsolatot. E szervezetek a demokrácia vietnami megteremtését sürgetik.

A hatóságok azt állították, a pap, akit korábban már hasonló tevékenység miatt bebörtönözték, ezúttal egyesíteni akarta a Vietnami Haladás Pártját különféle, demokráciát követelő külföldi szervezetekkel.

A tárgyaláson a pap azt kiabálta, hogy "Le a Vietnami Kommunista Párttal". Egy rendőr befogta a száját, és gyorsan eltávolította a teremből. Később visszahozták, de nem volt hajlandó válaszolni a neki feltett kérdésekre.

A bíróság további négy embert bűnrészességgel vádolva 18 hónaptól hat évig terjedő börtönnel sújtott.